Végső búcsú Buzánszky Jenőtől

doszerk - 2015. január 30. 15:24

Végső búcsút vettek pénteken Buzánszky Jenőtől, az Aranycsapat utolsóként elhunyt játékosától, aki január 11-én, nyolcvankilenc évesen távozott az élők sorából.

A fővárosi Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson több százan rótták le kegyeletüket egy szál virággal, a koporsó mellett volt válogatott játékosok - köztük Mészöly Kálmán, Göröcs János, Várhidi Pál, Kovács Ferenc és Fenyvesi Máté -, valamint  ifjúsági korú futballisták álltak díszsorfalat. A búcsúztatáson beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Csányi Sándor elnök.

A kormányfő azt mondta: Buzánszky Jenő azon ritka magyarok egyike volt, akit mindenki elfogadott és tisztelt, akiben "nemzeti legendáink egyikét tisztelhettük". Kiemelte, hogy az Aranycsapat hátvédjének élete a hazafiság története, majd Buzánszky Jenőtől idézett, aki azt mondta: érdemes magyarnak lenni. Úgy vélte, az Aranycsapat "két örökséget hagyott ránk: a teljesítményt, amelyet szinte lehetetlen felülmúlni, és a példát, hogy hogyan kell megvívni a lehetetlennel."
"Mindent azért tett, hogy Magyarországnak örömet szerezzen. Ezt itt és most köszönjük neki" - mondta Buzánszky Jenőről Orbán Viktor.

Csányi Sándor beszédében úgy fogalmazott, nemcsak Buzánszky Jenőtől, hanem "múltunk egy darabjától búcsúzunk", a magyar labdarúgás legkiemelkedőbb fejezetétől. Az MLSZ elnöke felidézte az elhunyt pályafutását, sikereit és kiemelte, hogy a mindig aktív Buzánszky Jenő szinte haláláig járta az országot, s népszerűsítette, ápolta az Aranycsapat emlékét.
Nemcsák Károly színész Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című költeményét elszavalva búcsúzott.
Több volt válogatott futballista, sportoló, politikus és közéleti személyiség vett végső búcsút az elhunyttól, így többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, valamint Simicskó István, sportért felelős államtitkár.

A ceremónia zárásaként Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Buzánszky Jenőt. A Fájdalmas Szűzanya teremben Grosics Gyula és Kocsis Sándor közvetlen közelében lesz a végső nyughelye - az Aranycsapat kapitánya, Puskás Ferenc egy másik, közeli teremben nyugszik.

Buzánszky az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott. 2011 óta volt a Nemzet Sportolója, tavaly novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938-1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946-1947), illetve Dorogon (1947-1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt.

Forrás,fotó: MTI

A rovat további hírei: Sport

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában

2025. okt. 19.

A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak

2025. okt. 19.

Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.

Idegenben szerepel a DFC

Idegenben szerepel a DFC

2025. okt. 18.

A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

2025. okt. 18.

Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.