A dunaújvárosi darts klub egy hónapja alakult meg, de szombaton már túl is voltak első saját szervezésű versenyükön. Lássuk, miként alakult.
A Munkásművelődési Központ aulája adott otthont az első Forch Open darts versenynek szombaton. 61 induló játékos és tömérdek érdeklődő látogatta meg a nagy dobás helyszínét. Végül tizenegy csapat indult, ahol csoportonként három továbbjutott a 32-es főtáblára. Itt egyenes kiesés után alakult ki a végeredmény. Városi viszonylatban nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség volt ez a viadal.
Első helyezett és a legjobb kiszálló cím is Kertész Péteré lett, aki a dömsödi színeket képviselte. A legjobb női játékos címet Nagy Irén nyerte el, a legjobb amatőr pedig Barna Péter lett aki, Kiskőrösről érkezett. A szintén kiskőrösi Barna Imre pedig a legjobb gyermek játékos címet tudhatta magáénak.
Egy jó hazai gulyás mellett pihenhették ki fáradalmaikat a versenyzők. Az MMK és a presszó minden igényt ki tudott elégíteni. A küzdőszellemet a mérkőzések alatt zene fokozta. Felcsendült néhol egy-egy keményebb AC/DC szám, amely jobban segítette a pontos célzást. Egy igényes versenynek lehettünk részesei, várjuk a folytatást.



