Egy kilo mandarin 40 fillér? Na persze
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőriztek egy mandarinnal megrakott kamiont. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben (EKÁER) szereplő adatok szerint a szállítmány értéke kilogrammonként 40 fillér volt - közölte a hivatal.
A NAV tájékoztatása szerint az EKÁER csoport munkatársai az M7-es autópályán állítottak meg egy mandarint szállító magyar rendszámú kamiont. Az EKÁER adatai alapján a szállítmány egy cseh gazdálkodótól a budapesti nagybani piacra tartott. A bejelentés szerint az áru súlya 19500 kg, értéke pedig mindössze 7.750,- forint volt. Így kilogrammonként a mandarin értéke 40 fillér. Az eset kapcsán a NAV további vizsgálatokat indított.
Egy másik esetben Franciaországból érkező 25,5 tonna jelöletlen burgonyaszállítmányt tartóztattak fel. A vizsgálat megállapította, hogy a gazdálkodó rendszeresen értékesít élelmiszert több magyarországi hipermarket részére és többször előfordult, hogy a bejelentett lerakodási hely közelében sem járt a gépjármű.
Az M1-es autópályán tartott ellenőrzéskor pedig egy zöldséget szállító magyar tehergépkocsit állítottak meg. A gépjárművezető az áru egy részének származását semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni, ezért a helyszínre érkező NÉBIH munkatársai az áruk azonnali elkobzását és megsemmisítését rendelték el. Az ellenőrzéskor kiderült továbbá, hogy a gépjárművet a forgalmi engedélyben megengedett 3500 kg maximális össztömeget jelentősen túllépve 4860 kg össztömeggel közlekedett, amiért a rendőrség helyszíni bírságot szabott ki.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az EKÁER ellenőrzések kapcsán az áruk valós idejű nyomon követésével törekszik az áfacsalások visszaszorítására, az élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kiszűrésére és a tisztességes piaci szereplők pozíciójának erősítésére, azonban a próbaüzem ideje alatt a hiányzó EKÁER szám miatt mulasztási bírságot nem szab ki a NAV.
Forrás:OrientPress Hírügynökség (OPH)
A rovat további hírei: Közélet
Minden megy tovább a Duna Plazma centrumában
2024. nov. 05.
Néhány hónappal ezelőtt vezetőváltás volt a Duna Plazma helyi intézményében, és talán ezzel kapcsolatban az a legfontosabb hír, hogy munkájukat ugyanúgy végzik a jövőben.
A forradalom és szabadságharc eltiprására emlékeznek
2024. nov. 05.
Folytatja az elmúlt évek nemes hagyományát, fáklyás megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc városi eltiprásának évfordulóján az önkormányzat: az eseményre az Október 23. téri forradalmi emlékműnél várják a megemlékezőket csütörtökön kora este. Meghívó.
DSTV: a családi házak piaca
2024. nov. 04.
Ha valaki ingatlant kíván vásárolni, számtalan tényezőt vesz figyelembe, erősíti meg a DSTV összegzése. Felújított, három szobás, esetleg városközponti legyen? Sokan családi házban, akár vidéken képzelik el mindennapjaikat. Hangkép.
A hatékony Halloween és az új szereplők ígérete
2024. nov. 03.
Több rendkívüli alkalom is színezte a mögöttünk hagyott hónap eseményeinek listáját – legutóbb a Halloween véradás aratott szép sikert az MMK-ban kedden délután –, ráadásul örömteli, hogy a városban is, a térségben is akadnak új színfoltok az önkéntesség palettáján.
DSTV: a háborúk áldozataira emlékeztek
2024. nov. 01.
Nemes hagyományt folytatott a Pentele Baráti Kör, derül ki a DSTV összegzéséből: a város és Pentele lakói, valamint a dunaújvárosi önkormányzat együttműködésével a mindenszentek és a halottak napja előtt együtt emlékeztek a háborúk dunapentelei áldozataira. Hangkép.
Szívünkben örökké égő gyertyafények – az emlékezés időszaka november eleje
2024. okt. 31.
Elérkeztünk az évnek ahhoz a szakához, amikor kicsit minden lecsendesül. A reggelek csípősek, a vöröslő falevelek ropognak a lábunk alatt, október végéhez közeledve meghittebbé válnak a hétköznapjaink. Az ősz kecsegtet a színeivel, azonban a mindenszentek és a halottak napja alkalmával az emlékezés, a csendes tiszteletadás időszaka is beköszönt.
Újraállítják a Kistemető keresztjét
2024. okt. 31.
Egyéni kezdeményezés nyomán kerülhet méltó helyére a több száz éves, a történelmi viharokat átélt, vandálok pusztította szimbólum. A nemes kezdeményezés megálmodói a halottak napján, azaz szombaton avatják a keresztet.