Eredményes évet zárt a katasztrófavédelem Fejér megyében
Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság február 4-én, szerdán délelőtt Székesfehérváron. A rendezvény elöljárója dr. Tollár Tibor tűzoltó dandártábornok, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese volt.
A megyeházán tartott értekezleten Magosi Lajos tűzoltó ezredes, katasztrófavédelmi igazgató szakterületenként összegezte az elmúlt év feladatait. Kiemelte, hogy az igazgatóság feladatellátásának meghatározó tényezője volt a megelőzés, amelynek két fontos eleme a hatósági fellépés és a lakosságtájékoztatás. A bővülő feladatkörből és a gazdasági beruházások erősödéséből adódóan emelkedett az ellenőrzések száma.
A minél hatékonyabb munkavégzés és partnerközpontú szemlélet érdekében megvalósult az integrált hatósági feladatellátás, vagyis a hatósági szakterületen dolgozók munkáját a tűzoltósági, a polgári védelmi és az iparbiztonsági szakmai vezetők támogatják, így minden területen felkészült szakemberek hajtják végre az ellenőrzéseket. A megelőző szemlélet erősítése érdekében az év folyamán több alkalommal a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottsággal hívta fel a figyelmet az igazgatóság a szezonális veszélyekre, hangsúlyozva azokat a tanácsokat, jogszabályi előírásokat, amelyek megfogadásával, betartásával az állampolgárok is sokat tehetnek saját és környezetük biztonságáért. Az ifjúság ismereteinek bővítése érdekében több alkalommal nyílt napot tartottak a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok, a középiskolás fiatalok pedig a közösségi szolgálatteljesítés keretén belül részletesen megismerkedhettek a katasztrófavédelem szervezetével. A hatósági megelőző tevékenység és a kommunikáció eredményességét a beavatkozások statisztikája is alátámasztja. 2014-ben összesen 2566 tűzoltói beavatkozás volt a megyében, a tűzesetek és a műszaki mentések száma egyaránt csökkent a korábbi évhez képest.
A fejlesztések terén tavaly jelentős előrelépéseket sikerült elérni – hangsúlyozta az igazgató. Megkezdte működését a Pusztaszabolcsi Katasztrófavédelmi Őrs, amelynek eredményeként a környező településekre most már nem húsz-huszonöt, hanem tíz-tizenöt percen belül megérkezik az elsődleges tűzoltói segítség. Megvalósult a Területi Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Ellátó Központ, amely a szomszédos megyék katasztrófavédelmi igazgatóságának állományával együtt 1200 fő egészségügyi ellátását biztosítja. A dunaújvárosi laktanyában felújításra kerültek a készenléti állomány pihenőszobái és a zuhanyzó, jelentősen javítva ezzel az elhelyezési körülményeket.
Beszámolójában Magosi Lajos tűzoltó ezredes kiemelte még az önkéntes szerepvállalás fontosságát. Hangsúlyozta, hogy tovább erősödött az egyesületek szakmai felkészültsége és technikai felszereltsége, köszönhetően a pályázati lehetőségeknek és a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok szakirányításának. Tavaly megalakultak a járási mentőcsoportok, amelyek sikeres minősítő és rendszerbeállító vizsgát tettek. A közeljövőben az önkéntes szerepvállalásra helyi szinten is lehetőség nyílik a települési önkéntes mentőcsoportok megalakulásával, így szükség esetén a hivatásos erők mellett a helyi, járási és megyei mentőcsoportok bevonásával megsokszorozható a védekezésben, helyreállításban résztvevők száma. Magosi Lajos tűzoltó ezredes beszédének zárásaként megköszönte az igazgatóság teljes személyi állományának elmúlt éves feladatellátását.
Dr. Tollár Tibor tűzoltó dandártábornok, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese évértékelő beszédében kiemelte: a katasztrófavédelem 2014-ben sikeresen teljesítette a közbiztonsági rendeltetéséből adódó feladatait. A hatósági megelőzési tevékenység területén jelentős eredményeket sikerült elérni. Emellett kiemelten fontos a szakmai felkészültség és a technikai eszközök fejlesztése a beavatkozások hatékonyságának és gyorsaságának fokozása érdekében. A tábornok jelentős előrelépésnek értékelte a tűzoltó gépjárművek számítógéppel történő felszerelését, amelyen minden szükséges információ elérhető a káresetek még hatékonyabb felszámolása érdekében.
Dr. Tollár Tibor tűzoltó dandártábornok a mentő tűzvédelem területét érintően kiemelte, hogy 2012 előtt kilencvenhat beavatkozó állománnyal rendelkező tűzoltóság működött az országban, ma már több mint száz hivatásos tűzoltó-parancsnokság és negyven katasztrófavédelmi őrs látja el a tűzoltási, műszaki mentési és kárelhárítási feladatokat. Hangsúlyozta, hogy 2015-ben további hét katasztrófavédelmi őrs kezdi meg működését. A gépjárműpark fejlesztése kapcsán kiemelte, hogy hamarosan megindul a tavaly bemutatott magyar tűzoltóautó sorozatgyártása, és folytatódik a sokat futott, elöregedett magasból mentő járművek lecserélése. 2014 év végén a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon is sikerült egy új létraszert készenlétbe állítani, amely egy több mint húsz éves technikát váltott ki.
A gazdasági főigazgató-helyettes az önkéntesség erősítéséről is beszélt székesfehérvári látogatásán. Mint mondta: az önkéntes mentőszervezeteknek több mint nyolcezer tagja van, emellett 422 tűzoltó egyesülettel kötöttek együttműködési megállapodást a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok. Az egyesületek technikai felszereléseinek fejlesztését és szakmai ismereteinek bővítését a központi költségvetésből biztosított, az elmúlt években folyamatosan megemelt pályázati forrásból támogatja a katasztrófavédelem. A következő lépés pedig azon önkéntes tűzoltó egyesületek körének bővítése, amelyek önállóan is beavatkozhatnak a káreseményeknél. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megfelelő szakmai és technikai felkészültséggel rendelkezzenek. Ennek a célnak a megvalósításához nyújt segítséget a pályázati lehetőség – hangsúlyozta a gazdasági főigazgató-helyettes.
Dr. Tollár Tibor tűzoltó dandártábornok beszéde zárásaként elmondta: a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014-ben jól teljesített, betöltötte a szerepét, szerves és meghatározó része volt a megye közigazgatási rendszerének.
A rovat további hírei: Sziréna
Rendőrségi ajánlások a halottak napja előtt
2024. nov. 01.
Tételes javaslatcsomaggal rukkolt ki a vármegyei főkapitányság az ünnepi időszak bűn- és balesetmegelőzését célozva. Tipptár a hajtás után!
Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 31.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 62 éves asszony eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, felismeri, de már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)
Eltűnt Eszter – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 15 éves fiatal eltűnése ügyében; jelentkezzen, ha tud a hollétéről, de már egy megosztás is sokat segíthet! Felhívás. (FRISSÍTVE)
Véget ért a tűzgyújtási tilalom
2024. okt. 22.
Az időjárás is egyértelművé tette, elérkezett az ősz; október elejétől egészen április 30-ig lehet szabályos keretek között vágástéri hulladékot, avart, levelet és gallyakat égetni, a munkaszüneti napok kivételével, szerdánként és péntekenként 9-17 óra között.
Flashmob az újraélesztés jegyében (galériával)
2024. okt. 22.
A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete azt gondolta, hogy szeretné emlékezetessé tenni az idei október 16-át, azaz az újraélesztés világnapját. Ráadásul az volt a terv, hogy olyan akciót szerveznek, ami már-már kiveri a biztosítékot.
Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló
2024. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat csalás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki megkárosította nőismerősét. Hitelfelvételre beszélte rá, további segítséget is gálánsan elfogadott – és persze esze ágában sem volt visszafizetni a pénzt, értesült a DO.
Letartóztatták a drogdílert
2024. okt. 09.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult a városban. Többszörös visszaeső, amfetamint, de más drogot is találtak nála, értesült a DO.