Ezért nincs koripálya a Városháza téren
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése az elmúlt év decemberében fogadta el azt a határozatot, mely egy jégpálya kialakítását célozta meg a Városháza téren azzal a céllal, hogy a városban élők a téli hónapokban hódolhassanak a korcsolyázás örömeinek.
Mint arról korábban említést tettünk, a kivitelezés tervezésekor olyan nem várt műszaki feltételek láttak napvilágot, melyre korábban nem számíthatott önkormányzatunk a határozat elfogadásakor, azaz a döntés megszületésekor. Ezek többek között egy plusz kiszolgáló épületet, ivóvíz bekötését és szennyvízelvezetés megvalósítását is jelentik.
Hivatalunk megvizsgálta a Polgármesteri Hivatal "A" szárny mögötti parkolót, hogy a víz- és szennyvízhálózat nyomvonala merre húzódik. Megközelítően 50 méteres körzetben mindkét közmű található, melyre csatlakozni lehetne, azonban a Városháza tér Uniós pályázati forrásból valósult meg, így a legközelebbi víz- és szennyvízhálózatra csatlakozni nem lehet, mivel 5 éves fenntartási kötelezettségünk van, így bontást nem végezhetünk, ezért messzebbről a Széchenyi park túloldaláról mind burkolt felület, mind zöldterület bontásával tudnánk kiépíteni (előzetes felmérés alapján).
Elsőként a csatlakozások kiépítését kellene megtervezni, majd engedélyezésre benyújtani a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségéhez, miközben a területet átszelő egyéb közművekkel is az egyeztetés megtörténne (E.ON - áram, gáz; Invitel, DIGI - optikai kábel). A tervezés várhatóan az egy hónapot nem haladná meg, az engedélyezési eljárás minimum 1 hónap és csak ezután jöhetne a kivitelezés, illetve önkormányzati részről a fedezet biztosítása (várhatóan 1 millió Ft-ot meghaladó költségek: tervezési, engedélyezési díjak, valamint a kivitelezés).
Mindennek fényében hosszas egyeztetés és a szakemberek segítő szándéka ellenére sem valósulhatott meg a decemberi és a januári hónapban a jégpálya felállítása, ennek okán pedig olyan időbeli és technikai csúszással kell számolnia hivatalunknak, mely már irrelevánssá teszi ennek idei évi megvalósítását.
Ugyanakkor önkormányzatunk folytatja a kivitelező vállalkozóval az egyeztetéseket, a közgyűlés a leszűrt tapasztalatokat és az esetleges többletköltségeket mérlegelve pedig dönthet egy jövőbeli megvalósítás lehetőségéről.
Forrás: Önkormányzati Sajtószővívő
A rovat további hírei: Közélet
Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója
2025. nov. 11.
Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.
DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt
2025. nov. 09.
Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.
Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor
2025. nov. 08.
Rendkívüli kegytárgy tett rövid zarándokutat a Mondbach-kúria udvaráról a görögkatolikus templomba még múlt pénteken. Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának magyar felirattal ellátott másolata országos körút állomásaként érkezett a helyi közösséghez.
"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)
2025. nov. 08.
Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)









