Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

István a király 2015 - Varga, Feró, Deák Bill újra együtt

Kultúra
előadás
augusztus

facebook megosztás

Brousil Csaba - 2015. feb. 04., 19:29

Novák Péter rendezi az István, a király című rockopera új előadását. Szörényi Levente és Bródy János műve augusztus 19-én az 1983-as bemutató helyszínén, a városligeti Királydombon lesz látható.

"Koncertszínház lesz, a zene és a szöveg prioritást kap az előadás során, oratórikus formában" - jelentette ki Novák Péter a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Az MTI kérdésére elmondta: számára Alföldi Róbert 2013-as rendezése idézte fel leginkább az 1983-as koncepciót, amely vegyes műfajú előadás volt és több generációra gyakorolt fantasztikus hatást. Novák Péter megfogalmazása szerint Alföldi leporolta a slágerré válás miatt háttérbe szorult eredeti történetet, illetve a szöveg mögötti tartalmakat, és feltárta a történet szövevényes sorshálózatát.
"Kétségtelen, hogy a magyar történelem viharosságában a megosztottság a napjainkig tartó különös képességünk. Súlyt és gondolatot szeretnénk látni és hallatni az énekesekkel" - szögezte le a rendező.

Mint elhangzott, az eredeti szereplőgárdából hárman fognak szerepelni: Varga Miklós most is István király lesz, Deák Bill Gyula a Táltos, Nagy Feró Laborcot alakítja. Feke Pál lesz Koppány, a további főbb szerepekben Keresztes Ildikó (Sarolt), Simon Bogárka (Gizella), Radics Gigi (Réka), Homonnay Zsolt (Asztrik) és Kocsis Tibor (Vecelin lovag) lesz látható.     A produkció a 2015-2016-os évadban az ország 14 sportcsarnokába megy el. Rosta Mária producer azt mondta, hogy felkérték a szereplésre a Koppányt 1983-ban alakított Vikidál Gyulát is, de ő nem vállalta azt.

Novák Péter arról beszélt, hogy az István, a király élménye, katarzisa hasonlít az ókori görög drámák jellemzőire, a szakrális együttlétre, ahol a moralitás, a társadalmi érdekek, a sorskérdések vannak megvitatva. A rendező egy görög amfiteátrum parafrázisát álmodta a királydombi színpadra, miközben az előadás díszletei az 1983-as koncepció előtt is tisztelegnek. Az előadáson egy 30 fős kórus a kar szerepét tölti be, a tervek szerint a kórustagok hosszú egyenruhát fognak viselni.

"Az élőkép mellett vetített háttérképek is lesznek, ennek megvalósításában a MOME fiatal képzőművészeinek alkotásai fognak nagy szerepet játszani" - tette hozzá Novák Péter.

 Rosta Mária producer arról számolt be, hogy a Zikkurat Produkció (illetve elődje, a Fonográf) 31 éve állítja színpadra az István, a királyt, és Novák Péter a nyolcadik előadás rendezője. Előtte Koltay Gábor, Kerényi Imre, Iglódi István, Szikora János, Zsuráfszky Zoltán, Novák Ferenc "Tata", valamint Alföldi Róbert rendezte meg az előadást. Az idei bemutató apropója az, hogy idén áprilisban Szörényi Levente, egy évvel később pedig Bródy János tölti be 70. életévét.

Szörényi Levente szerint a velük egyidős közönség jó része "belekényelmesedett" az István, a király csodájába, és értetlenül fogadja az újításokat, változtatásokat, miközben ők már az Illés együttessel arra törekedtek, hogy mindig valami újdonságot vigyenek bele a dolgokba. "Ilyen volt az is, amikor az Illés magával vitte az ORI-turnéra Tolcsvayékat, a Kexet vagy a Minit". Bródy János azt mondta, hogy érzése szerint izgalmas előadás készülődik, és megjegyezte, hogy az eddigi István, a király-előadások rendezői többnyire Kossuth-díjjal elismert művészek voltak.

A királydombi előadáson az énekesek és a zenészek egyaránt élőben adják elő a produkciót, az eredeti hangzásvilágra törekedve. A zenét a tavaly decemberi Beatünnep koncerten is látott nyolctagú rockzenekar, valamint az Óbudai Danubia Zenekar kamaraváltozata fogja szolgáltatni, néhány folkzenésszel kiegészülve.

"Az 1983-as előadáshoz képest fordítva lesz a színpad és a nézőtér, ezúttal a közönség lesz a dombon, lent pedig a 600 négyzetméteres fedett színpad, amely mögött 150-200 négyzetméternyi ledfal fog állni. 2500 ülőhely lesz, ezek szinte teljesen el is fogytak már, és tízezer állóhelyet adunk el. A Magyar Televízió bejelentette, hogy élőben szeretné közvetíteni az előadást" - mondta Rosta Mária.

Az István, a király augusztus 19-i előadása lesz a Királydomb búcsúja a közönségtől, miután a Városliget rendezési koncepciója keretében feltehetően ledózerolják. A producer az MTI kérdésére kitért arra, hogy valóban terveznek egy film remake-et is az István, a királlyal, ugyanakkor Andrew G. Vajna, a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője nem támogatta az ötletet. Rosta Mária fiatal rendezőkben gondolkodik, "Reisz Gábornak például van egy különleges István-elképzelése" - utalt a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film alkotójára.

Forrás:MTI
Fotó:youtube.com

A rovat további hírei: Kultúra

Dunapentelei emlékek a József Attila Könyvtárban – figyelem, online is!

Dunapentelei emlékek a József Attila Könyvtárban – figyelem, online is!

2023. jan. 03.

Nemrégiben egy fél bekezdés erejéig érintettem, de most bekattintottam és csodás várostörténeti gyűjtemény kincsei tárultak föl a József Attila Könyvtár hivatalos oldalán. Irány a múlt, lokálpatriótáknak kötelező kollekció!

DSTV: mozgalmas év a József Attila Könyvtárban

DSTV: mozgalmas év a József Attila Könyvtárban

2023. jan. 02.

Színes programok sorával jelentkezett tavaly a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV évértékelő sorozatának újabb darabjából. A betű barátainak folyamatos kiszolgálása mellett gazdag kínálattal örvendeztette meg a kultúra szerelmeseit az intézmény. Hangkép.
 

DSTV: sikeres, gazdag év az Intercisa Múzeumban

DSTV: sikeres, gazdag év az Intercisa Múzeumban

2022. dec. 31.

A múlt kincsei kerültek terítékre a DSTV összeállításában. Változatos programok sora mellett eredményes és közönségbarát szakmai munka jellemezte az Intercisa Múzeum elmúlt esztendejét, derül ki az évértékelő sorozat újabb darabjából. Hangkép.
 

DSTV: gazdag esztendőre tekint vissza a Kortárs Művészeti Intézet

DSTV: gazdag esztendőre tekint vissza a Kortárs Művészeti Intézet

2022. dec. 29.

Színes kínálattal várta a kultúra szerelmeseit a Kortárs Művészeti Intézet, derül ki a DSTV összegzéséből. Kiállítások, társművészeti események, fesztivál emlékeit eleveníti az évértékelő sorozat intézményi epizódja. Hangkép.

DSTV: kihívásokkal teli esztendőt zárt az MMK

DSTV: kihívásokkal teli esztendőt zárt az MMK

2022. dec. 28.

Sűrű programról, feszített menetrendről és sok-sok vendégről számol be a DSTV összeállítása. Az évértékelők sorában ezúttal a Munkásművelődési Központ elmúlt esztendejét elevenítik fel – szerencsére bőséges volt a kínálat. Hangkép.

DSTV: jubileumi évet értékelt a Vasas

DSTV: jubileumi évet értékelt a Vasas

2022. dec. 27.

Ünnepi időszakra fókuszált a DSTV összeállítása. Idén ünnepelte alapítása 70. évfordulóját a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes – a csapat irányítója a jubileumi időszak mérföldköveire tekintett vissza. Hangkép.
 

Folytatódik az enyhe idő, a szilveszter se kopog majd

Folytatódik az enyhe idő, a szilveszter se kopog majd

2022. dec. 26.

Már-már kora tavaszias a karácsony, és bár csökken a felmelegedés, de a következő napok is napsütéses időt ígérnek a DO meteorológiai szakértője szerint. Szilveszterkor párás, ködös nap ígérkezik, 10 fok fölötti csúcsokkal. Durva, na.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  3. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  4. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  5. Két vereség az Andersen Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő