Módosulnak az ekáer szabályai
Március 1-jétől módosulnak az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai, erről nyújtott be törvényjavaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az Országgyűlésnek, a részletek azonban nem ismertek, mivel azokat miniszteri rendelet tartalmazza majd.
A parlament honlapján elérhető törvényjavaslat indoklása rugalmasnak nevezi az új szabályozást, mivel a részletek megállapítását a miniszterre - jelenleg a nemzetgazdasági miniszterre - bízza.
Az alapvető szabály nem változik: minden útdíjköteles járművel történő fuvarozás feltétele az, hogy a fuvarozó rendelkezzen ekáer-számmal. Márciustól a miniszteri rendelet tartalmazza azokat az eseteket, amelyekben akkor is az ekáer alá tartozik a szállítás, ha nem útdíjköteles járművel végzik azt. Az ilyen jármű össztömege nem haladhatja meg a 3,5 tonnát.
Egy másik módosító szabály szerint első alkalommal - február 1-je helyett - március 11-étől kell kockázati biztosítékot nyújtani, az erre kötelezett - kockázatos termékeket fuvarozó - vállalkozásoknak. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ez utóbbi módosítás nem titkolt célja az volt, hogy még a viszonylag későn eszmélő cégek is bekerülhessenek a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisába. Ugyanis azok a vállalkozások, akik ebben a nyilvántartásban szerepelnek, mentesülnek a kockázati biztosíték fizetésének kötelezettsége alól.
A cégeknek tehát érdemes élni ezzel a lehetősséggel, mert aki február 28-áig kéri a felvételét az adatbázisba, és nincs köztartozása, annak nem kell kockázati biztosítékot nyújtania.
Az NGM közleménye szerint a részleteket tartalmazó rendelet szövegét - előreláthatóan - a jövő héten társadalmi vitára bocsájtja a gazdasági tárca.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
A Rómain folytatódik a lomtalanítás
2025. nov. 06.
Egyúttal erre a naptári évre be is fejeződik az önkormányzat népszerű sorozata a szombati akcióval. A városrész négy gyűjtőpontján várják a lomokat 8-14 óra között, tételes lista a hajtás után!
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.
A szabadságharc eltiprására emlékeznek
2025. nov. 05.
Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!
A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira
2025. nov. 04.
Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.
Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út
2025. nov. 03.
A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.









