Szépen megugrottak a kötelező biztosítás díjai
Két hónap alatt mintegy 30 százalékkal emelkedtek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai - közölte a Netrisk.hu biztosítási portál kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint január első hetében még átlagosan 19 300 forint körüli összegért köthettek személyautóikra kgfb-szerződést az évközben szerződők a Netrisk.hu oldalain, addig február második felére ugyanitt már 25 ezer forint fölé kúszott az átlagos éves díj. A piaci viszonyokat jól mutatja, hogy az idei évközi időszakra már eddig 40 tarifamódosítást hirdetett meg az érintett 15 biztosító. A legnagyobb mértékben ezúttal a középkategóriás - a 76-150 kilowatt motorteljesítményű - autók díja drágult.
"A díjak emelkedése elkerülhetetlennek tűnik. Az alacsony üzemanyagár miatt többen és többet használják az autójukat, így a károkkal kapcsolatos költségek is emelkednek" - hangsúlyozta Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.
A Netrisk.hu adatai szerint továbbra is a kármentesen vezető autósok számíthatnak a legkisebb mértékű emelésre, a díjak leginkább a gyengébb bónuszkategóriákban lódultak meg - olvasható az összegzésben.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.









