Tesco - csak lett megoldás
Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben.
Tájékoztatása szerint az egyezetések során a KASZ igyekezett a lehető legjobb feltételeket kiharcolni azon munkavállalók számára, akik végül a vállalat elhagyására kényszerülnek. A legnagyobb hangsúlyt arra fektették, hogy a távozó munkavállalók száma minél alacsonyabb legyen.
Közölte: a keddi információk szerint az eredetileg a létszámleépítésben érintett 5 6 6 dolgozó közül 3 5 0 -et továbbfoglalkoztat a Tesco más üzletekben. A Tesco 6 0 kollégájának nem tud a vállalaton belül új pozíciót ajánlani, míg 9 0 munkavállaló saját maga döntött úgy, hogy a vállalaton kívül keres új lehetőséget, és közülük többek kiléptetése vagy folyamatban van, vagy már elhagyták a vállalatot. Az érintettek közül 6 6 -an tartós távollévők, például betegállományban vannak, vagy szülési szabadságukat töltik, ők továbbra is állományban maradnak.
Elmondta, hogy a továbbfoglalkoztatással kapcsolatos egyeztetések során a KASZ kifejezetten kérte a gyermeket nevelő családok, illetve a nyugdíjhoz közel álló munkavállalók előnyben részesítését, amelyet az aláírt megállapodásban is rögzítettek. A szakszervezet és a vállalat vezetősége megállapodott továbbá arról is, hogy azok a munkavállalók, akik számukra kedvezőtlenebb munkakörben, vagy más városban munkát vállalva tudnak csak továbbra is a Tesco alkalmazásában maradni, kompenzációt kapnak az őket ért hátrányért - mondta.
Hozzátette: a felkínált lehetőségről a munkavállalók döntenek. Azoknak, akik végül távozni kényszerülnek, sikerült a jogszabályban előírtnál jelentősen kedvezőbb feltételekben megállapodni. A távozó szakszervezeti tagok elhelyezkedését a KASZ azzal is támogatja, hogy a teljes kereskedelmet átölelő lefedettségét kihasználva álláspályázatukat eljuttatja az ágazatban tevékenykedő többi üzletlánchoz - mondta Sáling József.
A Tesco január 13-án jelentette be, hogy több mint 500 magyar munkavállalónak megszűnik február 4-től a munkahelye, illetve bezár 13 üzletet.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Közéleti témák a pszichológus szemüvegén át – a Dunaújvárosi Estek sorozatában
2025. nov. 21.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalta a Dunaújvárosi Estek vendégeként Szöllős Luca Léna pszichológus a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. Izgalmas témák sora került terítékre!
Újabb zárt kutyafuttató épült a városban
2025. nov. 21.
A Technikum városrész lakói számára fontos fejlesztés valósult meg az 5. és a 6. választókerület találkozásánál a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen. Erről számoltak be Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterek, a Technikum városrész önkormányzati képviselői.
A kerítésnek hála biztonságos a játszótér
2025. nov. 21.
A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.
Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt
2025. nov. 21.
A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.
Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben
2025. nov. 20.
Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.
Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság
2025. nov. 20.
Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.
Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával
2025. nov. 19.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.









