Visszalapozva - József Attila Könyvtár 2014
Olvassuk át számok, események tükrében miként is teljesített a József Attila Könyvtár a tavalyi évben. Igazán szép eredmények.
A József Attila könyvtár látogatói több magasztaló levelet is címeztek városunk egyik legnagyobb kulturális forrásának. A múlt
év termése igen gazdag és sokrétű: 3725 dokumentummal gyarapodott a könyvállomány, ezen felül a Mária-program égisze alatt, a Nemzeti Kulturális Alaptól és olvasóktól közel 780 ajándékkötet bővíti a palettát. A könyvtár 6,7 milliós költhető keretét sikerült jól megválasztott dokumentumok beszerzésére költeni. Sokak napi rutinjába tartozik az újságok átlapozása, erre több mint egymillió forintot tudtak fordítani a tavalyi évben. 157 féle folyóirat közül választhatnak az olvasók, mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt. 200 olvasó fordul meg a könyvtárban és átlagosan 300 dokumentumot kölcsönöznek ki naponta.
Ötezer új beiratkozó olvasóval bővült a könyvtári közönség: 3860 felnőtt és 1449 fő a gyermekkönyvtár tagja lett. 352-en pedig a Béke fiókkönyvtár látogatottságát gyarapítják. November 5-e óta megújult a könyvtár honlapja, több mint 44 ezer kattintással büszkélkedhetnek. Összesen 95 ezer látogató vette a fáradtságot és kereste fel személyesen az intézményt. Kilépve a számok rengetegéből, elmondható az is, hogy számos sikeres rendezvényen is túl vannak, amit idén is folytatni szeretnének. A könyvbemutatókon felül, író-olvasó találkozók és pazar zenés előadások vittek színt a könyvtár amúgy is mozgalmas életébe.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: mozgalmas időszak előtt a színház
2025. feb. 01.
Izgalmasnak ígérkezik az új esztendő a Bartók Kamaraszínház közössége számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az új bemutatók mellett már tart a Mikrofesztivál előkészítése, és szó esik a színházról szóló szakmai elismerésekről is. Hangkép.
DSTV: a handpan varázsa
2025. jan. 31.
Különleges hangszert és megszólaltatóját mutat be a DSTV összeállítása. Baruts Bence, a Sándor Frigyes Zeneiskola művész-tanára csapatával az intézmény gálájának egyik főszereplője volt a közelmúltban – ezúttal a handpan bemutatására vállalkozott. Handkép.
Történelmi időutazás az Intercisa Múzeumban
2025. jan. 30.
Restaurálják a katonai sírok áthelyezésekor előkerült szovjet katonák személyes tárgyait, "vasműs gyűjteményt" ajánlottak fel a múzeumnak, illetve elkészült a Vidám Park egy dodzsemének felújítása, amelyet bemutatnak majd az idei Sugárúti Fesztiválon. Hírcsokor.
DSTV: a szövegvilág bűvkörében
2025. jan. 30.
Az olvasás szeretete nem múló szeszély, derül ki a DSTV összegzéséből. A történet főszereplője igazi könyvmoly, akinek példája igazolja, bármilyen műfajról is legyen szó, mindenki megtalálhatja a maga szájízének való írókat és műveket. Hangkép.
Nyilvános órákkal és és esti szimfonikus koncerttel várja a közönséget a Zeneakadémia
2025. jan. 30.
Diákok fellépésével, nyilvános órákkal, előadásokkal és esti szimfonikus koncerttel is várja a közönséget az idén 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 9-én A tehetség napja című rendezvényén.
Dunaújváros kedvence (kultúra): Munkásművelődési Központ
2025. jan. 29.
Esélyesként indult s végül magabiztosan húzta be a kultúra kategóriát a Dunaújváros kedvence szavazáson a Munkásművelődési Központ. Kováts Rózsa és csapata immáron hatodik alkalommal vette át Horváth Tamástól az elismerő oklevelet.
DSTV: Kiss Barni a város hangja is volt
2025. jan. 29.
Zenelánc című új műsorából ad ízelítőt a DSTV összeállítása. A főszereplő Kiss Barnabás, aki 2022-ben tűnt fel a Dunaújváros Hangja versenyén. Még szemtelenül fiatal, de már határozott elképzelései vannak a jövőjét illetően. Művészeti iskolába jár, közben egyengeti énekesi karrierjét. Hangkép.