Egyáltalán nem „szállt el” a díjtól, amivel jutalmazták, ugyanakkor továbbra is karakteres elképzelései vannak az általa vezetett művészeti intézmény kulturális, művelődési szerepéről a városban, a fiatalok között egyaránt.
Többek mondják, hogy a Pro Cultura Intercisae díj jelöl is és jelent is valamit. Gratulálok! Önben mi játszódott le az átvétele óta?
Valójában meglepett, hiszen a tantestület terjesztett fel erre a díjra. Abban a pillanatban, amikor tudomást szereztem róla, nagyon jóleső érzés fogott el. A díj átadás ünnepélyes keretei is méltósággal zajlottak, ez is örömmel töltött el. Ugyanakkor másnap úgy folytattam a munkámat, ahogy addig. Nekem van egy megálmodott szintű kulturális irányvonalam a város vonatkozásában, polgárai irányába, ami az iskolánkat jellemezheti. Ezt próbálom tovább csinálni mindenféle „elszállás” nélkül.
Mi volt legutolsó, valóban nyomot hagyó élménye a zene területéről?
Ami valóban megragadott, lekötött, - vendégként lehettem ott – az Sárbogárdon történt, a Zenei Világnap alkalmából, amikor a MÁV Szimfonikusokat hallhattam kiváló csellistájukkal. Jó volt látni, hogy egy ilyen kis településen, amelyről azt is gondolhatnánk, hogy a lakosság nem annyira fogékony a komolyzene iránt, hogy tele volt a művelődési ház. Zsúfolásig! Ez példaértékű lehet akár városunk számára is, hogy teltházzal fogadjunk, mondjuk egy Liszt Ferenc Kamarazenekart.
Egy-egy ilyen élmény kihívás egy intézményvezetőnek, vagy további célok kitűzésére sarkallja?
Mint a város ilyen jellegű művészeti iskolája számára mindenképpen kihívás. Nekünk is és alapítványunknak is az a hitvallása, hogy olyan kulturális eseményeket szervezzünk az egész városban, amivel gazdagítani tudjuk a városlakóknak ezeket az értékeket, ahogy a környező települések polgárainak is. Olyan rangos eseményeket hívjunk életre, amelyek akár hagyományteremtőek, akár másmilyen módon formálják a városlakók életét, életminőségét. Intézményvezetőként elsődlegesen ezt is tartom feladatomnak. Amellett, hogy művészeti képzést nyújtunk azoknak, akik erre fogékonyak, illetve közelebbi kapcsolatba kívánnak mindezzel kerülni.
Biztonságban nőnek a palánták?
Ahogy elnézem és tapasztalom, igen. Az iskola eredményeiből: az utolsó alkalommal egy fuvolaversenyen például Tótin Szilvia és Pálinkás Eszter Ágnes szinte maximális pontszámmal jutottak az országos versenyre. Tavaly is voltak kiemelkedőink, s nem telik el olyan év, hogy ne legyenek. Idén a jazz tanszak egyik növendéke, Hegyi Zoltán országos jazz zenekari versenyt nyert. Ez mind a városnak, mind az iskolának jó.
Mivel az iskola is több kulturális és művészeti területet vonz a hétköznapjaiba, talán megemlítendő a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak emléket állító kiállítás is?
Ezek azért fontosak, mert a magyar identitás kialakításában a magyar fiatalok voltaképpen nincsenek igazából széles tájékozottság birtokában, arról, hogy milyen nehéz időszakokon ment keresztül ez a társadalom. A Nemzeti Összefogás Napját például fontosnak tartom, mert jól tudjuk, hogy az országot megcsonkították. Mi például az első ilyen megemlékezésünkkor meghívtuk külhoni magyarjainkat. Ezek a találkozások fontosak.
