Befoltozták a napjukat - Országos Foltvarró Találkozó
A Duna-Folt Műhely idén ünnepelte alapításának 20.évfordulóját. Az MMK-ban működő csoport idén tizennegyedik Országos Foltvarró találkozóját tartotta. Közeli régiókból egyaránt érkeztek érdeklődők, kétszáz fölötti létszámmal ismét egy sikeres rendezvényt zártak.
A kis asztaloknál táborozó csapatoknak lehetőségük volt elintézni éves nagy bevásárlásukat is: szemezgethettek gombok, díszítő kiegészítők és több, mint száz fajta anyagminta kavalkádjából. De találhattunk még kézműves szappant áruló hölgyel is, aki elárulta ezek a tisztálkodószerek egyáltalán nem szárítják a bőrt, hisz nincs bennük káros anyag. A könyves standnál pedig kedvükre válogathattak a fortélyokat bemutató irományok között.
A közösség a régi folyosógalériában rendezte be idei saját kiállítását. Mindenkinek lehetősége volt megmutatni kézügyességét, elképzeléseit. A hagyomány részeként saját tervezésű táskával lehetett indulni a fődíjért. A kifutón hatvan fölötti indulóval kezdődött a táskamustra. Hatalmas tömeg gyűlt össze a Dunaferr iskola villamos tagozatának aulájában.
Mindenki próbált egy-egy jó ötletet, formát megjegyezni, és még az idősebb korosztály kezében is megjelentek a digitális fényképezők. Dokumentálták az alkotásokat, majd szavaztak. A végeredmény: Szilágyi Andrásné, a helyi erők képviseletében vehette át a legjobbnak járó elismerést. A sorszámozott pályamunkák a rendezvény ideje alatt végig megtekinthetőek voltak a látogatók számára. Lehoczkyné Tesinszki Rita főszervező elmondta, hogy a találkozó nagyon jól sikerült. Mint mondta, sok szervezés és munka van benne de minden fáradtsága elszállt amikor látta a sok kíváncsi, boldog arcot. A rendezvény zárásaként tombolasorsolás és ünnepi trüffeltorta-szegés volt, hogy stílusosak maradjunk a rendezvény arculatához. Aki nem nyert a tombolán, minden bizonnyal megkóstolta a színes foltos olyan igazi patchwork-ös tortát.
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: szépkorúak őszi kavalkádja
2025. okt. 27.
Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól, derül ki a DSTV összeálításából. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti otthonában őszi kavalkádot szerveztek. Hangkép.
Fontos temetői tudnivalók a halottak napja időszakára
2025. okt. 26.
Rendkívüli nyitvatartás és forgalmi rend változások – a közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából már most növekvő forgalommal számolhatunk. Az alábbi összeállításban a legfontosabb tudnivalókat olvashatják.
DSTV: élő példa a szépséges kiskertre
2025. okt. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a városban élők közül sokan tesznek sokat a szép, vonzó, virágos környezet kialakításáért. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek a virágok. Hangkép.
DSTV: a családfák varázsa a Szertelen Házban
2025. okt. 25.
A családfakutatás iránt érdeklődőket várták a dunaújvárosi Drogambulancián, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Háza vendégei avatott szakembertől kaphattak választ arra a kérdésre, hogyan tudhatnak meg minél többet felmenőikről. Hangkép.
Óraátállítás: vasárnap újra téli üzemmódra váltunk
2025. okt. 24.
Küszöbön a téli időszámítás, ismét jut plusz egy óra alvásidő vasárnap éjjel, viszont újra borul a beállt életritmus – sokadszor idézzük a Magyar Alvás Szövetség álláspontját!
DSTV: csecsebecsék vására
2025. okt. 23.
Egyre népszerűbb eseménnyé növi ki magát ABolhapiac, derül ki a DSTV összegzéséből. Nő az igény a vásárlásra éppen úgy, ahogyan az eladásra is. A múlt vasárnapi forgatagon remek kincseket találhattak az érdeklődők – várják a novemberi folytatást! Hangkép.
Alapítványi segítség a több madárodúért
2025. okt. 22.
Jeles együttműködés ért az első fontosabb mérföldkövéhez a Baracsi úti arborétumban még múlt szombaton: a közösségi környezetvédelem akcióit is szívén viselő Lucus 2050 Alapítvány madárodú-készítő programmal rukkolt ki a város zöld szigetén még múlt szombaton.









