Cimboráim, itt a helyetek
A József Attila Könyvtár gyermekrészlegén idén is folytatódik a méltán elismert Cimbora Klub foglalkozása. Nagy az érdeklődés, de van még hely!
Idén tizedik alkalommal fogják tartani a cimborások a hagyományos születésnapi Ki-Mit-Tud gálájukat. A 12 éve alakult klub komoly előkészülettel indul neki a rendezvénynek: a gyerkőcök verseket, meséket, énekeket tanulnak, hangszeres bemutatót, tánckoreográfiát tanulnak be, de a játékos feladatok sem maradnak el.
A Cimborások áprilisba nagy kirándulásra mennek, meglátogatják a közmédia székházát, az M1 stúdiót. Szemügyre vehetik hol is készülnek az adások, találkozhatnak Süsüvel és egyéb kulisszatitokba is beavatják őket. Majd ezután a Művészetek Palotájába veszik az irányt, ahol körbevezetik a csapatot az épületben. Beleshetnek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, az üvegtermen át az előadótermekig végigjárhatják az egész épületet.
Bár a nyári tábor még odébb, de július 4-9-ig a Szalki-szigetet népesítik majd be a cimborások. Rohonczi István (ROHO) a Széchenyi István Gimnázium oktatója a szoborparkba kalauzolja majd el a táborozókat, emellett városnézésbe is részük lesz. Megismerkednek gyógynövényekkel és kézműves foglalkozásokon is részt vesznek.
Két kortárs író bevonásával emelik a rendezvény színvonalát. Molnár Krisztina Rita, aki a Maréna Kertje című kötetét hozza el, míg Kálnay Adéltől a Szivárványország-ot fogják a kicsik megismerni.
A rovat további hírei: Mozaik
Hogyan tehető gördülékenyebbé a könyvtári kölcsönzési folyamat?
2025. júl. 18.
Képzelje el, hogy a könyvtárban hosszú perceket kell sorban állnia a kölcsönző pultnál, mert lassan történik a könyvek kiadása, visszavétele. Régebben valóban ez volt a jellemző, de manapság a modern technológiai eszközökkel már jelentősen felgyorsítható ez a folyamat. (X)
DSTV: a nyári muzsika a "jószoliban"
2025. júl. 18.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is ellátogattak a Jószolgálati Otthon Liget közi bázisára a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskola muzsikus palántái a "jószoli" nyári sorozatának keretében koncerteztek a hálás közönség előtt. Hangkép.
Miért a LED-lámpa a legjobb barátunk az éjszakai túrákon?
2025. júl. 17.
A sűrű erdő mélyén vagy egy kietlen dűnén éjszaka járni nem épp a legegyszerűbb dolog megfelelő világítás nélkül. (X)
Sok múlik a megfelelő telefonszervizen
2025. júl. 16.
Vannak olyan telefonok, amelyekről azt gondoljuk, hogy egyszerűen sérthetetlenek. Pedig csakúgy, mint minden elektronikai eszköz, még a csúcsmárkák is elromlanak. Még a híradásokban is sokszor szó esik telefonvisszahívásokról az alacsony minőség miatt. (X)
Többet tud, mint hinnéd – miért lett a pergetők kedvence a plasztik csali?
2025. júl. 16.
A plasztik csalik nem számítanak újdonságnak a pergető horgászok körében, mégis vannak köztük olyan darabok, amelyek valamiért kiemelkednek a tömegből. (X)
DSTV: véget ért a tavaszi ciklus
2025. júl. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket. Hangkép.
Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán
2025. júl. 15.
A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)