Enter - Legendaszövők és mesélők

2015. március 29. (vasárnap) 8:21 - Várkonyi Balázs

Bogarászok a számítógépen, barangolok az interneten, hol ezt, hol azt adja ki a véletlen. Most épp a még tavaly ősszel Nagyvenyimben zajlott kerületi mesemondó versenyről olvasok, s arról, hogy az akkori megmérettetésen a „Petőfis” kisdiákok különítménye remekelt.   

Tizenhat iskola sok-sok tanulója versengett, s a népes mezőnyben az újvárosi indulók kiválóan helytálltak: az elsős Gaál Marcell és a másodikos Czeilinger Viktória egyaránt harmadik lett, míg a harmadik osztályos Berkesi Fanni győztesként tért haza. Szép, mondhatni mesés siker!

Egy réges-régi mesemondótól, Fedics Mihálytól származik a gondolat: „Aki csak pár mesét is tud, csak tízet is, az akár százat is csinálhat belőle, ha van tehetsége hozzá.” A gyerekfantázia pedig, tudjuk, kimeríthetetlen. Egyébként a minap, 20-án volt a mesemondás, történetmesélés világnapja – ilyen is van már vagy két évtizede. A mozgalom Svédországból indult a „minden történetmesélő napjával”, aztán Skandinávia meghódítása után sokfelé elterjedt. Még Ausztráliában is megemlékeznek e napon a fabulák nagymestereiről, amilyen a hajdani Fedics apó is volt. Ő a szülőhelyén, Piricsén az 1860-es években sok pásztormesét hallott, aztán Bátorligeten és másutt is tudatosan gyűjtötte a történeteket, sokukhoz hozzáköltött, és 1938-ban gazdag gyűjteményt hagyott hátra.

A Petőfi iskola meseszerető gyerekeinek lehet akár közelebbi mintaképe is: Kovács Károly. Az 1896-ban született mesélő iskolázatlan volt, csak tán egy osztályt végzett. Írástudatlan maradt – de őstehetség volt, mesélni ízesen tudott. Vándorló cigány családja egy ideig Pentelén élt, ő itt gyerekeskedett. Vallásos nevelést kapott, és sok szép történetet hallott a szintén mesélőkedvű édesapjától. Jó füle volt, hamar megtanult hegedülni, és pesti bandákban játszott. A katonaságnál viszont sebesülés érte, le kellett tennie a vonót. Örömforrása eztán a mesemondás lett.

A háborút megszenvedett, deportálást is megélt férfit Rácalmásra hazavetődve szegénység fogadta. Nélkülözésben élt, az általa kitalált mesehősök tán ezért is lettek putriból indult gyerekből pompába jutott felnőtté. Álmai tették élhetővé a valóságot. Idős korában megkapta a Népművészet Mestere kitüntetést, emellé rendszeres járandóságot, s akkor már könnyebb lett az élete. Újváros ismert muzeológusa, a folklorista Dobos Ilona segítette őt nyilvánossághoz, meséi kiadásához. A kutató megállapította: Kovács Károly hiedelemtörténetei a magyar néphit legarchaikusabb rétegét képviselik.

A négy évtizede elment mesemondó sok bizarr történést is megörökített, az egyiknek ezt a címet adta: Subrik Manci esete Csányi Bélával.

„Pentelén történt. Még azok a Subrikék, azoknak ott volt a sátoruk, ahol most a híd van, Pentelén. Akkor már én voltam olyan tizenhat-tizenhét éves. Akkor már én Pesten voltam, aztán hazamentem, aztán elmentünk bolondságból arra az oláh cigányok felé. Volt egy barátom, úgy hívták, Csányi Béla. Híres prímás volt. Együtt jártunk bandába, s annak a Subriknak volt egy nagyon szép lánya, Subrik Manci... Nem is olyan cigányosan járt, hanem rendes magyar ruhába. Ez a barátom, ez a prímás megismerkedett a lánnyal, aztán rá három napra megszöktette a lányt ide, Pestre. Úgyhogy vele is volt a lány talán két hétig. Ruhát vett neki, szépen felöltöztette. Nagyon csinos nő volt. Egyszer aztán eljött az apja érte, a cigányvajda s elvitték haza a lányt. De a lány nem akart otthon maradni, mert nagyon szerette Csányi Bélát, és mindig sírt utána. Egyszer aztán az öreg vajda megharagudott rá, fogta a borotvát, levágta a lánynak az orra hegyét, meg lenyírta a haját tiszta kopaszra. Akkor már nem sírt többet Béla után a lány. Mert nem is akarta, hogy már így lássa őt a Csányi Béla…”

Fotó: internet

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!