Razzia lesz húsvétkor a megye útjain

doszerk - 2015. március 31. 15:46

Közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart április 2. és 6. között a rendőrség Fejér megye közútjain, mely nem csak az autósokat, hanem a kerékpárosokat is érinti.

A húsvéti ünnepek alatt országosan, így a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területéhez tartozó közutakon is a forgalom növekedésével kell számolni. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ezért 2015. április 2. és április 6. között közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak, amely elsődlegesen az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járművezetés visszaszorítására, az agresszív, szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére, valamint a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére irányul.

Az ellenőrzés a gépjárművezetők mellett kiterjed a közúti közlekedésben résztvevő kerékpárosokra is. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a zavartalan közlekedés biztosítására. A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a közúti ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, kiszűrése, illetve megakadályozása. Vigyázzunk egymásra, közlekedjünk óvatosan!

A rovat további hírei: Sziréna

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. aug. 11.

Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

2025. aug. 10.

A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!

Ellopták és szét is kapták a kocsit

Ellopták és szét is kapták a kocsit

2025. aug. 06.

Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

2025. júl. 29.

Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.

Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)

Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)

2025. júl. 28.

A dunaújvárosi rendőrök kérték az állampolgárok segítségét a Mályról eltűnt férfi ügyében. Felhívás a hajtás után – mér egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)

Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!

Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!

2025. júl. 25.

Otthonában fogták el a rendőrök azt a 26 éves dunaújvárosi férfit, aki a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltása miatt fenyegetőzött pokolgép robbantásával.

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás

2025. júl. 24.

Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!