Hetvenen túl is csak a Blues!
A Bartók Kamaraszínházban tartotta születésnapi koncertjét Földes László Hobo. Hihetetlen energikus előadást láthattunk, hallhattunk tőle és együttesétől.
A bő kilencven perces koncert sokaknak nosztalgikus élményt adott, a fiatalabb generáció pedig élőben csodálhatta meg a már- már mítoszi nagyságba emelkedett Hobót. A nézőtéren körbetekintve minden korosztály képviseltette magát. Lassan tíz éve, hogy utoljára városunkban járt, de most ismét megdobogtatta a szíveket. Együttesében egy rég látott zenésztárs is megjelent: ugyanis pár évvel ezelőtt Póka Egonnal újra egymásra találtak. Ifj. Tornóczky Ferenc gitárjátéka és szóló kiállásai színesítették a produkciót. A dobok mögött Szakadáti Mátyás biztosította az alapot, Fekete Kovács Kornél bravúros hangszerkezelése is irigylésre méltó volt.
Bár lehet, hogy a közönség figyelme csak a frontemberre koncentrálódott, voltak olyan pillanatok, amikor Kornél egyszerre játszott a szintetizátoron és a trombitán. A közönség háromszor is visszatapsolta a bandát, az előadás alatt a művész tett egy sétát a nézőtéren ahol kezet foghattak a szerencsésebbek vele. Felejthetetlen előadásban lehetett része a koncertre látogatóknak.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: programözön a József Attila Könyvtárban
2025. feb. 17.
A következő időszakban is érdemes lesz ellátogatni a könyvtárba, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozat éppen ma kezdődik a Jókai-életmű aktualitására fókuszáló eseménnyel, de izgalmas kezdeményezéssel készülnek a Nemzetközi Könyvajándék Nap című programra, és újra lesz "könyves vakrandi" is. Hangkép.
Az akusztikus elem és a dunaújvárosi szál
2025. feb. 16.
Dunaújvárosi szereplője is lesz a jövő évi Velencei Biennálé seregszemléjének – nem is akármilyen minőségben: Balogh Máté Erkel-díjas zeneszerző komponál az alkalomra dedikált, mi több, részben a tárlat tárgyain megszólaló művet Koronczi Endre pneuma cosmic című, a magyar pavilonban látható kiállításához.
DSTV: párkapcsolati dráma a Bartók mikroszínpadán
2025. feb. 14.
A Hitvesi ágy című kétszemélyes darabot vitte színre a Bartók Kamaraszínház, idézi fel a DSTV összegzése. A próbafolyamat a végéhez ért és végre a közönség is láthatja az érzékeny témát boncolgató, súlyos krízist feldolgozó produkciót a mikroszínpadon. Hangkép.
Luther Pub – a látható és láthatatlan egyházról szombaton
2025. feb. 13.
A Luther Márton nevével fémjelzett reformáció egyik alappillérével foglalkozik a Luther Pub következő programja: az eseményre az evangélikus templom gyülekezeti termében várják a vendégeket szombaton délután.
Jókai Mórról mai szemmel – a könyvtárban
2025. feb. 12.
Különleges eseménysorozattal készül a Magyar Széppróza Napja című országos eseménysorozat keretében a József Attila Könyvtár: a Jókai Mór 200 emlékév programjaihoz kapcsolódva a korszakos író életművére reflektálnak.
DSTV: a kortárs kultúra bázisa
2025. feb. 10.
Nemzetközi viszonylatban is fontos kulturális intézmény a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-), derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény számos művészeti ágnak és formának adott és ad otthont – az ICA-D csapata komoly missziót valósít meg. Hangkép.
Róma után Debrecenben látható az Eredet című kiállítás
2025. feb. 10.
Róma után Magyarországon először Debrecenben, a Modern és Kortárs Művészeti Központban (MODEM) látható szombattól az Eredet című kiállítás, amely 12 kortárs magyar művész Mózes öt könyvéről szóló alkotásait mutatja be.