Lezuhant egy utasszállító az Alpokban, vélhetően nincs túlélő
Lezuhant a Germanwings fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata ma a francia Alpokban, 150 emberrel a fedélzetén. Magyar utasokról nem tudni.
A gép a Lufthansa tulajdonában lévő Germanwings német légitársaság járata volt, és egyes információk szerint Barcelonából Düsseldorfba tartott.
A gép 10 óra után indult Barcelonából, és 11 óra 49 perckor kellett volna Düsseldorfba érkeznie. A gép 11 óra 15 perckor tűnt el a radarképekről. A francia i-Télé úgy tudja, 10 óra 47 perckor a gép már jelezte, hogy 'végveszélyben' volt.
A francia elnök rögtönzött sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a körülmények arra engednek következtetni, hogy a szerencsétlenségnek nincs túlélője.
A francia Le Monde úgy tudja: rendőrségi helikopterek megtalálták a roncsokat Digne és Barcelonnette helységek között. Még nem tudni, mi okozta a katasztrófát: emberi mulasztás, műszaki hiba, netán terrorcselekmény.
Többségében németek utaztak a Franciaországban lezuhant repülőgépen - jelentette a spanyol közszolgálati televízió kedden.A csatorna úgy tudja, hogy a német utasokon kívül spanyol állampolgárok is utaztak a Barcelonából Düsseldorfba tartó gépen. A pontos utaslistát azonban egyelőre nem közölte a légitársaság.
Egy németországi gimnázium számos tanulója és két tanár is annak az utasszállító gépnek a fedélzetén tartózkodott, amely kedden lezuhant Franciaország déli részén.
Diákok
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi oktatásügyi minisztérium megerősítette a sajtóhíreket, amelyek szerint egy csoport gimnazista is a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó járatán utazott. A Haltern városi gimnázium tízedik osztályos tanulói egy spanyol nyelvi kurzuson vettek részt két tanár kíséretében.
A diákok száma bizonytalan. A halterni önkormányzat szóvivője szerint a csoport 16 tanulóból állt, a tartományi oktatásügyi minisztérium viszont 12 diákról tud. A Germanwings első adatai szerint a lezuhant repülőgépen 67 német állampolgár tartózkodott.
Forrás:OPH/MTI
Fotó:OPH
A rovat további hírei: Mozaik
Vár az I. Dunaújváros Roller Park Jam!
2025. aug. 12.
Elsősorban a rolleresek örülhetnek, de minden extrémsport hívei előtt nyitva a kapu: először, de vállaltan a reménybeli folytatás szándékával rendeznek komoly közösségi összetartást a dunaújvárosi bázison jövő vasárnap. Zene, buli, mozgás – mi kell még?
Holdfényfürdő csalogat szombaton!
2025. aug. 12.
A Strandok éjszakája pozitív visszajelzései, valamint a tavalyi kezdeményezés szép sikere nyomán újra megrendezik a Holdfényfürdő című zenés szabadidős közösségi programot az élményfürdőben – szombaton egészen éjfélig várják a csobbanókat. Kánikula után bulira fel – itt a flyer!
Figyelem és vigyázat, nagyon durva kánikula várható!
2025. aug. 11.
Az milyen már, hogy a hét leghűvösebb napján is 30 fok feletti értéket mérünk? Márpedig így lesz a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Aki teheti strandoljon, meg mindenki nagyon vigyázzon magára is, másokra is a tikkasztó hőségben!
Innovatív öntözőrendszerek a beltéri növénygondozásban
2025. aug. 11.
Sokan szeretnénk, ha otthonunk vagy irodánk zöldjében pompáznának a növények. Viszont sokaknak ismerős lehet az a szituáció, amikor a kedvenc növényeik, amelyeket sok gonddal válogattak össze, rövid idő alatt rossz állapotba kerülnek. (X)
DSTV: újabb trafóház öltözött díszbe
2025. aug. 11.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a remek program folytatásáról. Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott – sas és mormota fogadja a körzetben élőket. Hangkép.
Nemes versengés a pumpapályán (galéria)
2025. aug. 10.
A részletes beszámoló még várat magára, de máris itt a képtár: egyszerre volt remek verseny és szó szerint lendületes közösségi esemény a Vidám Park helyén lévő pumpapályán rendezett Pannon Pump Track kupaforduló szombaton. A megméretés és a díjkiosztó hangulatáról meséljenek a képek!
DSTV: nyári mindennapok a bölcsiben
2025. aug. 10.
A munka nyáron sem áll meg, derül ki a DSTV összegzéséből. Nemrég a Dunaújvárosi Óvodában készült riport futott, de a legkisebbek sem maradtak ki a sorból – a Zengő-Bongó bölcsődében esett szó a nyári időszak teendőiről. Hangkép.