Megint elsült a magyar tudósok keze
A világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát, egy olyan biztonsági címkét fejlesztettek ki magyar tudósok, amely használatával az eredetiség kétség nélkül azonosítható - hangzott el az SMark (Secure Mark) projekt keddi budapesti bemutatóján.
A technológiát a miskolci székhelyű Vasbeta Kft. fejlesztette ki orosz közreműködéssel, valamint az ELTE Matematikai Intézetének szakmai együttműködésével. Az idén záruló projekthez a fejlesztők több mint félmilliárd forintos támogatást nyertek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOV) keretében.
Hamarosan elindul a biztonsági címke sorozatgyártása, ehhez várhatóan több mint 100 új munkahelyet hoznak létre Miskolcon. Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közigazgatási államtitkára a bemutatón hangsúlyozta: a kormány politikájában kiemelt szerepet kap a fogyasztóvédelem, elő kívánják elősegíteni, hogy a fogyasztók egészségét és testi épségét is veszélyeztető, hamis termékek kiszoruljanak a piacról, ami hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez is.
Bár a legfontosabb az elégedett fogyasztó, a bizalom erősödése nem csak a vásárlók érdekeit szolgálja, hanem komoly gazdasági tényező - tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy a fogyasztóvédelmet gyakran hatósági ügyként kezelik, pedig a célok elérésében gyakran egy technikai innováció segít.
A termékek eredetének könnyebb és biztonságosabb azonosíthatósága csökkenti a fogyasztók kiszolgáltatottságát, védi az eredeti terméket gyártó vállalkozások érdekeit és segíti a kereskedelem kifehérítését - mondta Czepek Gábor.
Az államtitkár kiemelte, hogy a világpiacon is versenyképes technológia magyar szakemberek munkája, és jó eséllyel új munkahelyek létrejöttét segíti elő egy olyan térségben, ahol minden egyes munkahelynek külön értéke van.
Ribárszky Tamás, a rendszer egyik magyar feltalálója szerint a SMark címkék hitelességet és eredetiségigazolást biztosítanak a termékeknek.
A biztonsági címkével egyszerűen beazonosítható bármilyen termék, például gyógyszer, divatáru, alkatrész, motorolaj, élelmiszer, műszaki cikk vagy hivatalos papír-alapú dokumentum.
A terméket egy roncsolás-mentesen nem eltávolítható fémezett fóliacsíkkal látják el, amelynek újbóli létrehozása kivitelezhetetlen. A fóliacsík mellett feltüntetik a termék kétdimenziós, úgynevezett QR-kódját is, ami az árucikk azonosítására, jellemzőinek tárolására szolgál.
Az egyedi termékmegjelölő és a termékazonosító informatikai összekapcsolásával létrejön az SMark biztonsági címke, amelyet okostelefonnal leolvashatnak a vevők is, így el tudják végezni a termékhitelesítést. Ribárszky Tamás elmondta azt is: már elkezdődött a technológia továbbfejlesztése a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Mozaik
Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi
2025. aug. 31.
Sport, nyaralás, országjárás, ráadásul szó szerint minden műfajban és határok nélkül: összesen négy táborba csalogatta nyáron diákjait a Széchenyi István Gimnázium. A bringás vándortáborok mellett népszerű volt a vízi vándortábor is – sok-sok élmény várta a gimnazistákat.
Fesztiválokon innen és túl – Jiling Ottóval
2025. aug. 30.
A nyár egyenlő a fesztiválokkal. Világszerte rendeznek kisebb és nagyobb zenei forgatagokat – szerencsére Dunaújváros sem maradt ki a jóból. Az Ambrózia fesztivál és a Rockmaraton is más-más célcsoportnak szólt, de vajon hogyan is épül fel egy fesztivál? Jiling Ottót kérdeztük, aki pultosként, színpadmesterként és fellépőként is megjárta a kavalkádokat.
Milyen szempontokat vegyünk figyelembe villanybojler-vásárlás előtt?
2025. aug. 30.
A háztartások energiahatékony működtetése kapcsán számtalan cikket olvashatunk a témában, melyek főként az állami támogatásokról és a modern eszközökről szólnak. A vízmelegítés igényei is egyre komplexebbé válnak, hiszen már nem csupán arról van szó, hogy mindig legyen meleg víz otthonunkban, hanem a költséghatékony működés és egyszerű kezelhetőség is elvárás. (X)
Ókori időutazással vettek búcsút a nyártól (galériával)
2025. aug. 28.
E formában először, de a kedvező visszhang nyomán szinte biztosan nem utoljára rendezett közös nyárbúcsúztató programot a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A Római piknik a ligetben című esemény beváltotta a remek időutazás ígéretét, ráadásul a kínálatot még díjkiosztó is színezte.
Sikeres nyári szezont zár az Aquantis Élményfürdő
2025. aug. 28.
Magas látogatói számmal és különleges programokkal zárta a 2025-ös nyári szezont a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő. A komplexum az idei nyár egyik legkedveltebb kikapcsolódási helyszínévé vált a városban és a környéken élők számára.
A legtrendibb napszemüvegek, amikért mindenki rajong
2025. aug. 28.
Öltözködésünk és kiegészítőink sok mindent elárulnak rólunk. Egy jól megválasztott napszemüveg például nem csupán megvéd a nap káros sugaraitól, hanem stílust és egyediséget is kölcsönözhet viselőjének. (X)
DSTV: gyönyörű kert a belvárosban
2025. aug. 28.
Évek óta gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet, derül ki a DSTV összegzéséből. Kozár Tivadarné kezdte el a köztéri zöld terület gondozását – a csodakert mára már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet. Hangkép.