Németh Szilárd: a birkózás örömünnepe a mai
Serdülőktől a veteránokig, családtagok, lányok és fiúk együtt – nagyon sokan megjelentek a mai Gurics György Birkózócentrum avatásán Dunaújvárosban, az Arany János Általános Iskola épületében.
A valóban ünnepélyes eseményen jelen volt a közelmúltban Magyar Birkózó Szövetség frissen elnökké választott Németh Szilárd, valamint Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő is. Az szövetség elnöke úgy fogalmazott – kiemelve és elismerve a városi és városkörnyéki családok, támogatók áldozatos munkáját -, hogy a birkózótársadalom családjának is örömünnep az ilyen:
„Egy jól megálmodott, jól felszerelt terem avatása, amely ismételten az ifjúságra fókuszálva hasznosul, és nem hagyják kárba veszni csak azért, mert kevesebb a gyermek, mint amikor még iskolazsivajjal volt tele. Nagyon megbecsülendő és előremutató szándék, küzdés, mint maga a sport. Tudják, járva az ország birkózóközösségeit azt tapasztalom, hogy a dunaújvárosiak gyökere olyan mélyen van, hogy méltóképpen kell kezelni minden eredményét, minden eddigi próbálkozását.”
A küzdősport nagyszerűsége és örök érvénye mellett interjún kívül megjegyezte elnök úr – tekintettel arra, hogy az avatást megelőzően tárgyalást folytatott Mátyás Gáborral, a DSE ügyvezető elnökével, valamint a várost képviselő érintettekkel a jövő:
„Azt beszéltük meg az avató előtt, hogy a Magyar Birkózó Szövetség, Dunaújváros valamint az itteni Gurics Görgy Akadémia egy hármas megállapodást fog kötni. Részleteket erről egyelőre nem kívánunk elárulni, de jó irányba haladunk.”
A rovat további hírei: Sport
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.