1848 márciusa, Pentele. A hír szárnyakon jár, a Duna-mente falvaiba is megérkezik a tudósítás a nemzeti sorsfordulatról. Hurrá! – mondja a vidék népe. Ám a felelős magyar minisztérium, a vallás- és a sajtószabadság jogrendbe emelése túl elvont, túl távol esik a hétköznapok bajaitól.
Gyermekkorom városában, a Hétkápolnánál álló hatalmas obeliszk nyolc vasgömbön támaszkodik, s egy gömb a csúcsán pihen. A néphit szerint ezek a két váci csatából származó valódi ágyúgolyók. Akár igaz, akár nem, a legendák mindig szépek. Az is, amely szerint az „ördöngös tábornok”, Damjanich János egyik-másik csatája előtt a Ferdinánd-huszárok zenekarát egy dombra parancsolta, s mielőtt rohamot vezényelt, eljátszatta velük a Rákóczi-nótát. Ennek némelyik pentelei katona is tanúja lehetett, hisz közülük, a 273 nemzetőr közül valamennyi bizonyosan szolgált Damjanich ezredében. De ne szaladjunk ennyire előre…
1848. március 13-a, Bécs. A császárváros népe az elnyomás szimbolikus alakjának, Metternich kancellárnak a lemondását követeli. A tömegtüntetés utcai harcokba csap át. Kitör a forradalom.
1848. március 15-e, Pest. Borús, ködös, csúf napra ébred a város. Csípős szél fúj a pesti utcákon. Reggel a Pilvax kávéházban lassan gyűlik a fiatalság. „Nem rebellis a magyar korán reggel” – mondja Jókai, aki az előző nap tüzében ég, hisz akkor érkeztek a bécsi hírek a városba. Jókai végül felolvassa a Mit kíván a magyar nemzet címet viselő petíciót, a Tizenkét pontot, majd Petőfi a két nappal előtte írt Nemzeti dalt szavalja el. A refrént társai már együtt kiáltják vele. A Múzeum-kertbe vonuló ifjakat aztán már feltüzelt tömeg fogadja. Pesten is kitör a forradalom.
1848 márciusa, Pentele. A hír szárnyakon jár, a Duna-mente falvaiba is megérkezik a tudósítás a nemzeti sorsfordulatról. Hurrá! – mondja a vidék népe. Ám a felelős magyar minisztérium, a vallás- és a sajtószabadság jogrendbe emelése, vagy az új nemzeti jelkép, a Kossuth-címeres zászló – túl elvont, túl távol esik a hétköznapok bajaitól. A népmozgalom új jelszava hamarosan az életterhek levetése lesz. A Pentelén rögzített korjelző mondat, amelyet Veress Éva évszázaddal későbbi, néprajzi gyűjtése rejt, a közemlékezet tükre: „Kossuth Lajos vót, aki indítványozta ezt a forradalmat, hogy az uraktól a fődet vegyék el, hogy legyen a parasztoké.” Pentele földműves világának 19. századi vágyképe ez, amint a népi romantika szülte Kossuth-vers is: „Nép embere lévén a nép őt szerette, / Mert lábairól a békókat leverte, / Levette nyakáról a terhet s robotot, / Kivítta részire a szükséges jogot.”
A szemnyílás azonban tágul, és az alapkérdés, a nemzeti függetlenség – harcba hívó jelszó lesz. Megszületik a község szándéknyilatkozata a forradalomhoz csatlakozásról – zsellér és nemes, vízimolnár és kádármester igenlésével. Megalakul a tekintélyes Janitsáry, Téglás, Zsebeházi nemzetségek fémjelezte községi Nemzeti Bizottmány. Májusban feláll a földbirtokosok, közpolgárok, értelmiségiek, földművesek, iparosok alkotta nemzetőr sereg, s egy közembert, Jovanovics Tódor kereskedőt választanak kapitányuknak. A község java a szabadságért immár kész a véráldozatra is. És Kossuth harcba szólítja őket. Kettőszázharminchét pentelei férfiú: ennyi falubéli nemzetőr állt a harctereken a haza szolgálatába.
Dicsőség a forradalom és a szabadságharc hőseinek!
