Szögre akasztott síp

Gyorsan elszaladt az utóbbi 27 év”, legalábbis Futó János játékvezető szerint, aki miután betöltötte a 60. életévét, kénytelen szögre akasztani sípját. Ettől kezdve az elismert "spori" nagypályán nem vezethet mérkőzéseket. Az elmúlt több, mint negyed évszázad alatt megyénk minden településén teljes odaadással vezette az összecsapásokat, nem csak a felnőttek, hanem a gyermekek találkozóin is. Elmondása szerint eddig több, mint ezer nagypályás meccs van a háta mögött!
- Fél szezont még ráhúzhattam, hiszen júniusban töltöttem be a 60. életévet, de most már a nagypályás feladatoknak vége. Nagyon sok, és elég is volt ez az eltelt 27 év, így már az öregfiúknál sem, majd csak a kispályás bajnokságban dolgozom. Az első mérkőzés természetesen örök emlék marad, mely 1990 márciusában volt. Akkor még partjelzőként működtem közre, Schmith Laci segítőjeként a Martonvásár – Szárliget meccsen. Ekkor már 35 éves voltam, hamar elfogadtak a kollégák és a játékosok is. Folyamatosan képeztem magam, lépésről lépésre haladtam előre, így a számomra elérhető legmagasabb szintig, a megye első osztályig jutottam. Felmerülhet az a kérdés, hogy ha előbb kezdtem volna, meddig jutottam volna el, hiszen a kollégák megbecsülése miatt talán magasabb szinten is vezethettem volna. Utólag úgy érzem, hogy a termetem, a képességem és a tudásom alapján az NB III is elérhető lett volna. Kitűnő kollégáim, így Géringer Zoltán, Nagy László, Farkas Ferenc és még sorolhatnám a neveket, akikkel együtt dolgoztam, mindig segíttek a szakmában.

- Mennyire érzi magát boldognak?
- Nagyon boldog vagyok! Ha újra kezdhetnék mindent, akkor sem csinálnám másként. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam két-három évvel hamarabb kezdeni. Pedig többen inspiráltak, így Tóth László és Kincses Tibor is. De az a közeg, ami a játékvezetők között van, és az, ahogyan a meccsek végén a játékosok fogadtak, nagyon megfogott. Lehet, hogy szerencsés is voltam, hiszen sem sérülés, sem betegség miatt nem kellett soha kihagynom találkozót. 2014. novemberében volt az utolsó meccsem, így most még friss az érzés, és a jó idő eljöttével vasárnaponként biztosan nehezen találom majd a helyem. A mindig összerakott táska most üres marad, és a kollégák autója sem jön értem.

- Volt-e olyan meccse, amikor a szurkolók miatt izgulnia kellett?
- Volt két-három éles meccsem, amikor igazából nem mi voltunk a kedvencek, és a találkozó után döngették az öltözőnk ajtaját! A legemlékezetesebb ilyen szempontból a Lajoskomárom-Pusztaszabolcs Megye II. osztályú meccs volt. Ott 3-2-nél befújtam egy büntetőt, ami nem tetszett a hazai szurkolóknak, így vált meleggé a helyzet. A felbőszült drukkerek jóvoltából nagyon mozgott az ajtó, és egy kis szerencse is kellett ahhoz, hogy hazaérjünk.
- Családos emberként nem volt nehéz ez a hosszú pályafutás?
- Olyan társam van, aki mindenben segített! Nagyon hálás vagyok feleségemnek, aki három gyermekkel, két lánnyal és egy fiúval ajándékozott meg. A párom volt az, aki mindig időben előkészítette a szerelésemet, és ezt is nagyon nehéz megköszönnöm neki! De ezt most így is megteszem!

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség honlapja