Vasárnapi pihenőnap - nincs kibúvó, de van, amit lehet
A világörökségi területekre is kiterjeszti a vasárnapi munkavégzés tilalmát a kereskedelemben a kormány. A kereskedelmet kiszolgáló tevékenység, közöttük az árufeltöltés vagy a takarítás ugyanakkor nem tartozik a vasárnapi pihenőnapról szóló törvény hatálya alá.
A javaslat indoklása szerint a beérkezett észrevételek alapján megállapítható, hogy a törvény szövege elvi alapon nem indokolható különbséget tesz a vasárnapi munkavégzés tilalma szempontjából a világörökségi és a nem világörökségi területen található üzletek között.
A kormány áttanulmányozta a beérkezett észrevételeket, és álláspontja szerint ugyanazokat a feltételeket kell biztosítani világörökségi és nem világörökségi területen a kereskedelemben dolgozók számára - áll a javaslatban.
Az indoklás szerint a kiskereskedelmi szektorban vasárnap végzett munka tilalmáról szóló törvény elfogadása és hatálybalépése között eltelt időszakban a kormány folyamatosan figyelemmel kísérte és megfontolta a beérkezett észrevételeket, véleményeket és felvetéseket.
A törvényjavaslat pontosítást is tartalmaz, eszerint felhatalmazást kap a kormány, hogy a törvényben meghatározottaktól eltérő nyitva tartás engedélyezésének részletes feltételrendszerét és a mérlegelés szempontjait, továbbá az eljárás részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.
Arra a kérdésre, hogy az új szabályozás hogyan érinti a webshopok működését, a tárca közölte: az ügyfél online felületen bármely időpontban megrendelheti a számára szükséges terméket. A megrendelt terméket vagy termékeket 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti napokon és vasárnap nem szállíthatják ki, illetve ezen időszakok alatt az alkalmazott nem kötelezhető termék-összekészítésre és kiszállításra sem.
A törvény hatálya ugyanis a kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, függetlenül attól, hogy azt állandó jelleggel vagy esetenként, illetve ugyanazon vagy időszakonként változó helyszínen folytatják. A kiskereskedelmi tevékenység alatt pedig a termékek forgalmazását és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatásokat kell érteni, ilyen például az áru összekészítése vagy kiszállítása is - fogalmaz az NGM.
A vasárnapi pihenőnapról szóló törvény arról rendelkezik, hogy kiskereskedelmi tevékenységet az általános zárva tartási időszakban nem lehet folytatni. A kereskedelmet kiszolgáló tevékenység nem tartozik a törvény hatálya alá - olvasható az NGM válaszában.
A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.
A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként. Így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.
A kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon 5 és 12 óra között lehetnek nyitva, az újságosok és a virágüzletek 6-tól 12-ig, a sportlétesítményekben lévő boltok pedig ezeken a napokon a sportrendezvények ideje alatt tarthatnak nyitva.
A törvény hatálya emellett nem terjed ki a gyógyszertárak, a benzinkutak, a reptéri boltok, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon lévő üzletek nyitva tartására, a büntetés-végrehajtási intézetekben, egészségügyi intézményekben és katonai objektumokban folyó kereskedelmi tevékenységre, valamint a piacokra, vásárokra sem.
A tilalom nem vonatkozik továbbá a kereskedelmi jellegű turisztikai és a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltatási tevékenységre, a szálláshelyen végzett kereskedelemre, a vendéglátásra, valamint a kulturális tevékenységet és a fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelemre sem.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.