Újra kidőlt fák, kicsavart vezetékek és lesodort cserepek okoztak gondot. Kedden ugyanis hidegfront érte el hazánkat, amely Dunaújvárosban is felhőszakadást és viharos szelet okozott. Az egy káresetre jutó átlagos kárérték ilyenkor általában 80.000 forint körül alakul.
A szélvihar és ami utána maradt - mit lép a biztosító?
A rovat további hírei: Közélet
Egyirányú marad a Kallós Dezső utca
Az egyirányúsítás szükséges lépés volt, ugyanis érzékelhető jelei vannak a Kallós Dezső utcai épületek mozgásának. Az önkormányzat a lakosság türelmét és megértését kéri a helyzetre tekintettel!
Összesen száz napelemes ledes kandelábert telepítenek a város köztereire
A sikeres közbeszerzés után már a kivitelezés szakaszába került városunkban 100 darab napelemes lámpatest kihelyezése, telepítése. A munkálatok tehát már elkezdődtek és a következő esztendő legelejére már minden tervezett helyen világítani fognak.
Rendkívüli üléssel zárta az idei évet a dunaújvárosi közgyűlés
Nyolc téma és nyolc döntés, illetve egy megható díjátadás maradt az esztendő utolsó rendkívüli közgyűlésére most csütörtökön. Az évzáró hangulatot a Móricz iskola diákjainak kórusa által tolmácsolt dallamok tették ünnepélyessé.
Amikor és ahol tapintható a szeretet és a boldogság érzése
Hagyományos karácsonyi műsort rendezett szerdán délelőtt a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Liget közi intézményében, ahová ezúttal is vendégeket hívtak, olyanokat, akik közel állnak a szervezethez és a szervezet szellemiségéhez.
Dr. Táborosi Éva kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat
Az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését idén dr. Táborosi Éva érdemelte – a díjat Pintér Tamás polgármester adta át az ünnepi közgyűlés előtt a több évtizede a pályán dolgozó orvosnak.
Összefogásból megint csillagos ötös
Példás összefogással valósult meg egy új játszótér az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai telephelyén. A kezdeményezés egy bátortalan telefonhívással kezdődött egy esztendővel ezelőtt, kedden délután pedig ünnepélyes keretek között át is adták.
Hagyományos karácsonyi köszöntés
A szeretet ünnepéhez közeledve is látogatást tett Szántó Péter önkormányzati képviselő a dunasori idősek otthonában. A lakókat finom süteményekkel és rövid műsorral örvendeztették meg, a gesztus minden megjelentnek megható volt.

