Egymásra találnak az elveszettnek hitt testvérek, apára lel egy magyar turista, és új szerelmek szövődnek. Mindez az Adria partján, humorosan tálalva. Röviden így jellemezhető az Anconai szerelmesek című olasz komédia, amelyet városunk társulata 3 vendégszínész segítségével vitt színpadra. Április 27-én újra!
Anconai szerelmesek - Imádja a közönség az új darabot
A rovat további hírei: Kultúra
József Attila Könyvtár: "Pilinszky és én"
Rendhagyó zenés irodalmi összeállítás a magyar költészet egyik állócsillaga emlékére. 100 éve született Pilinszky János. Alvó, szegek, jéghideg, homok.
Bartók: hazai pályán is hódíthat a "Hamlear" (galériával)
Látta már Koltai Róbertet és Nagy Ervint egyszerre egy színpadon? Itt a remek alkalom, ráadásul egy, sőt, kettő velőtrázó Shakespeare-átiratban! És holnap már hazai közönség előtt hódít a "Hamlear"!
DSTV: varázsgemmák a múzeumban
Ebben a hónapban is kiválasztotta a hónap műtárgyát az Intercisa Múzeum, derült ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődők ezúttal a római kori varázsgemmákkal ismerkedhetnek meg. Hangkép.
DSTV: Bartók történetek
Új sorozatot kezdett a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés részleteit Csadi Zoltán művészeti igazgató és dr. Gajdó Tamás színháztörténész összegzi. Hangkép.
ICA-D: kurátori vezetéssel búcsúzik a Móder-tárlat
Hamarosan véget ér Móder Rezső átfogó egyéni kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) – a Lebegő ellenállások című retrospektív bemutató kurátori tárlatvezetéssel búcsúzik a közönségtől.
Csipketárlat a zeneiskolában
Verba Jánosné, Soós Magdolna horgolásaiból nyílik kiállítás a Sándor Frigyes Zeneiskolában pénteken. Az ősök öröksége, csipkékbe álmodva.
Építészeti időutazás a városépítés hőskorába
Remek programmal köszönti a város születésnapját a József Attila Könyvtár – a Várostörténeti esték című sorozat első előadását csütörtökön rendezi az intézmény.

