Az idei első ballagók
Eljött a ballagási szezon, a városi sort a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola nyitotta szerdán. Nyolc osztály tanulói vonultak pompában az iskola folyosóin, diákként így utoljára. Galériával!
Közeleg az érettségi, a végzős osztályok elballagnak, befejezik középiskolai tanulmányaikat. A városi sort a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola nyitotta, ahol hosszas előkészületek előzték meg a mai napi ünnepi eseményt - tudtuk meg Zsömbör Attilától, az iskola tanárától, a ballagási ceremónia szervezőjétől.
Ma rövidített órákat tartottak, a tanítás fél 12 előtt véget is ért és átvette helyét a készülődés. Volt is mire készülni, hiszen nyolc osztály ballagott, ami több mint 150 főt jelent. A ballagó osztályoknak délután háromtól még tartottak egy utolsó osztályfőnöki órát, mely után kezdetét vette az ünnepség, melyről a szavak helyett beszéljenek inkább az ott készült fotóink.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában
2023. nov. 29.
Angol és informatika tagozatos osztályokat indítanak majd a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a következő tanévben, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény ezúttal is a mindig népszerű Iskolanyitogató programjára várta az érdeklődőket. Hangkép.
Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!
2023. nov. 27.
Nyílt napot szervez a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ – Ungarndeutsches Bildungszentrum (MNÁMK – UBZ) Gimnázium és Technikum; a bajai intézmény szombaton várja a továbbtanulókat és hozzátartozóikat! Flyer és linkek itt! (X)
DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban
2023. nov. 27.
Szép zenei élménnyel ajándékozták meg hozzátartozóikat a Móricz iskola növendékei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény nebulói az immár hagyományos évfolyamkoncerteken léptek közönség elé. Hangkép.
DSTV: GPSZ verseny a Rudasban
2023. nov. 25.
Izgalmas megméretésről tudósít a DSTV összeállítása. A Rudas középiskola adott otthont – deklaráltan pályaorientációs céllal – az immár hagyományos GPSZ Informatikai Versenynek, amelyen 15 diákcsapat szállt csatába a helyezésekért, nyereményekért. Hangkép.
DSTV: ismerkedés a Vasvárival
2023. nov. 24.
Tíz napon át várta nyitott napokra a szülőket a Vasvári Pál Általános Iskola. A program részeként az érdeklődők bepillantást nyerhettek egy-egy tanórába, és érdekes foglalkozások is színesítették a programot. Hangkép.
DSTV: nyílt nap a Lorántffy középiskolában
2023. nov. 22.
A pályaválasztás lehetőségeiről és dilemmáiról is tudósít a DSTV összeállítása. A szakokról, szakirányokról, az intézményi kínálatról is szó esett a Lorántffy középiskola immár hagyományos pályaválasztási nyílt napján. Hangkép.
DSTV: felavatták az elsősöket
2023. nov. 19.
Jó hangulatú, szép eseményről tudósít a DSTV összeállítása. A görögkatolikus templomban rendezték az immár hagyományos avatóünnepséget a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elsős nebulóinak. Hangkép.