Cimborák, ha gáláznak
Tizenkét éve indították városunkba a Cimbora klubbot. Az első csoport tagjai már felnőttként ültek be a zsűri székébe. Galériával!
Generációknak ugrik be Marcsi néni és Adél néni neve hallatán a Cimbora klub és a gyermekkönyvtár. Immár 12 éve töretlenül tartja Némethné Antal Mária és a kezdeményezés fővédnöke, Kálnay Adél a ezeket a foglalkozásokat. Minden hónapban egy cimborázás, amit a gyerekek már hetekkel előtt nagyon várnak. A Cimbora gálát minden évben megtartják, céljuk nem csak az, hogy közösen elfogyasszák a szülinapi tortát, hanem a közösségépítés és önbizalom növelés is.
A Ki- mit- tud idén is változatos produkciók sokaságától volt színes, 25 kisdiák mutatta meg tehetségét. A kártyatrükktől kezdve a versmondáson, éneken, táncon át, a bűvészmutatványig terjedt a repertoár. A színpadra kiálló cimbora tagokat a szülök is elkísérték, akik gyermekükkel együtt izgulták végig a fellépést.
Nyáron több kirándulást is szerveznek majd a cimboráknak és jön a szokásos tábor is. Marcsi néni továbbra is várja az új jelentkezőket, belépő egy vers elmondása.
A rovat további hírei: Mozaik
A csontritkulásról és a reumáról is szó lesz a szeniorakadémia tavaszi előadásain
2025. feb. 07.
Tizenkét előadással várja az elsősorban nyugdíjas közönséget február 10. és május 5. között a Semmelweis Egyetem Szenior Akadémia című online előadássorozata, amelynek témái között szerepel egyebek mellett az időskori sürgősségi ellátás, a reumatoid arthritis, a csontritkulás, a pszichoterápia és a lézeres ujjlenyomat-kutatás is.
DSTV: idegőrlő izgalmak, vérfagyasztó feladványok
2025. feb. 06.
Vámpírok és boszorkányok várták a vendégeket az MMK borzongató akciósorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. A nem éppen szokványos szabadulószoba szörnyen mulattató feladványait, ráadásul nemes ügy, a közeljövőben rendezendő farsangi véradás szolgálatába állították. Hangkép.
Szoros közelségbe kerül a Hold és a Mars vasárnap
2025. feb. 05.
Szoros közelségbe kerül a Hold és a Mars vasárnap este, az égi jelenség szabad szemmel is könnyen megfigyelhető lesz - tájékoztatta kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket
2025. feb. 04.
Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a "méhecskehoteleket" vagy más néven "darázsgarázsokat", amelyekkel már kora tavasztól hatékonyan lehet segíteni a magányosan élő méhek és darazsak szaporodását - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.
Szép és megható pillanatok a Rosti szalagavatóján (galériával)
2025. feb. 03.
Nem véletlenül szánta a jubileumi év "koronaékszerének" a szalagavató ünnepséget a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola közössége: emlékezetes pillanatok sora színezte a Kultik Moziban rendezett eseményt múlt pénteken.
Fagyos reggelek, napos, de hűvös és száraz napok
2025. feb. 03.
Nagyon egy srófra járó napok várnak ránk a következő időszakban a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint: kopogós reggelekkel, jobbára derült, száraz, de kifejezetten hűvös napokkal számolhatunk. Csapadék csak a hét végén esélyes.
Piercing migrén ellen? Kinek ajánlott ez az alternatíva?
2025. feb. 02.
A fejfájás számos ember életét nehezíti meg rendszeresen, a piercing migrén ellen azonban jó eséllyel hatásos lehet a probléma kezelésében. (X)