A Római városrész megszépült és a sor folytatódik - DO-videó
Tavaly júniusban kezdték a Római városrész megújulását célzó projekt kivitelezési munkálatait. Idén februárban elkészült vele a kivitelező. Az ellenőrzések után április 16-án ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták a beruházást- DO-videó.
– Építkezésre, megújulásra ott van szükség, ahol a jövőt tervezik, ahol vannak közösségek, akik igénylik a szépet, a nívós környezetet, és akiknek szükségük van a kor kívánalmainak megfelelő színterekre a munkához, a közös programokhoz, a találkozásokhoz. Dunaújváros ilyen hely, ilyen város – így fogalmazott Cserna Gábor polgármester a Római városrész szociális városrehabilitációját célzó projekt kivitelezési munkálatainak átadásakor.
A mintegy 1,2 milliárd forint, száz százalékban uniós támogatásból megvalósuló projekt kivitelezési munkálatait tavaly júniusban kezdte el a Grabarics Kft. Idén február végén volt a terület műszaki átadás-átvétele. Az ellenőrzéseket követően csütörtökön ünnepélyes keretek között átadták a kivitelezést. A projekt során 756 lakás kapott hőszigetelést, sétánnyá alakították a Váci utcát, két focipályát létesítettek, felújították a Pajtás utcai óvodát, és közösségi helyiséggé alakították át a volt APEH-irodát.
– A pályázat sikeres megvalósulásával egy olyan városrész kapott új arculatot, amely idáig méltánytalanul háttérbe szorult. Reményeim szerint mostantól Dunaújváros egyik vonzó lakóövezetének számít majd a „Római”, amelyre büszkék az itt élők, hiszen ez a beruházás értük szól. Abban bízom, hogy a környezetükre büszke polgárok segítségével ezt az értéket meg tudjuk őrizni, meg tudjuk óvni, hogy sokáig élvezhessék az itt élők, és mi valamennyien, Dunaújváros polgárai – zárta ünnepi gondolatai Cserna Gábor polgármester.
Dr. Dorkota Lajost, az energiahivatal elnökét, a város díszpolgárát arról kérdeztük az ünnepségen, milyen fejlesztésekre, forrásokra számíthat Dunaújváros a következő uniós pénzügyi ciklusban.
– A kormány már döntött, Dunaújváros önkormányzata közel 7,5 milliárd forintot kap a 2014-20 közötti ciklusra. Orbán Viktor miniszterelnök már járja a megyei jogú városokat, várjuk Dunaújvárosba is, amikor megállapodik vele a városvezetés, hogy ezt a pénzt mire kívánjuk fordítani és milyen plusz támogatásra lehet adott esetben számítani a kormánytól. Abban bízom, hogy ez a fejlődés, ami négy évvel ezelőtt elkezdődött, folytatódni fog és arról beszélhetünk majd a jövőben, hogy újabb városrészek újulnak meg, munkahelyeket teremtünk. Egy fejlődő városban bízom.
A rovat további hírei: Közélet
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.
Megemlékezés a magyar honvédelem napján
2025. máj. 23.
A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.
Vadvirágos rétek, szigetek a még zöldebb városért
2025. máj. 22.
Dunaújváros új, természetközelibb városüzemeltetési gyakorlattal hívja fel magára a figyelmet: a város egyes füves területein tudatosan nem nyírják le a növényzetet, hogy teret engedjenek a vadvirágok természetes megjelenésének. A téma többször szerepelt már hasábjainkon – most komoly áttörés tapasztalható!
Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!
2025. máj. 21.
Minden évben április 15-ig fűtik a lakásokat, intézményeket, de az időjárás függvényében további egy hónapig igényelhették a közös képviselők a társasházak fűtését. Már a pótfűtés időszaka is véget ért hétfőn.
Ismét krétát ragadtak az óvodások (galériával)
2025. máj. 21.
A Kultik Mozi előtti tér színes rajzokkal gazdagodott – idén sem maradt el a már hagyományosnak mondható rajzverseny. A DLSZ és a Dunaújvárosi Tagóvodák újra összefogtak és krétát ragadtak a gyerekek a közösségi alkotó-élményen.
Pompázatos gálával ünnepeltek (galériával)
2025. máj. 21.
Folytatta régre visszanyúló hagyományát a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közössége – idén is nagyszabású gálával készült az intézmény. A Bartók színháztermében dupláztak hétfő este, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét két előadást tartottak.
Autós élmények élőben – Vályi István volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége
2025. máj. 19.
A fecskekormányos Skodától az eldobható újdonságokig, a gyerekkori inspirációktól a műsorvezetés titkain át a világ ezer csodájáig: közvetlen és végig remek hangulatú beszélgetés kerekedett a Dunaújvárosi Estek sorozatának legutóbbi felvonásán.