Gyászol a főiskola tanári kara és diáksága

doszerk - 2015. április 15. 20:39

Pálfi György, a Dunaújvárosi Főiskola 1952. november 26-án született oktatója tragikus hirtelenséggel 2015. április 12-én hunyt el.

A Dunaújvárosi Főiskola Társadalomtudományi Intézetében a Kommunikáció és Médiatudomány Tanszékén tanszéki mérnökként több száz már sikeresen végzettséget szerzett hallgatót oktatott, s nevelt egyaránt, miként azt az őt övező szeretet és elfogadottság állandóan jelezte is.

Tekintettel, hogy tanulmányait Dunaújvárosban végezte, a Nehézfémipari Egyetem Kohó és Fémipari Karának a Műszaki tanárképző szakán 1976 júniusában, majd két évre rá az Üzemgépész, karbantartó, üzemmérnöki diplomát szerzett – jelenleg is tevékeny, egykori oktatói elismerten fogadták a 2006-ban oktatni visszatért Pálfi Györgyöt.

Szakterületének nem pusztán példás művelője és naprakész újdonságokat nyomon követő alkalmazója volt, de folyamatosan és nyomatékkal hívta fel a figyelmet hallgatói körében a leghasznosabb változásokra úgy a technológia területéről, mint a zene világából. Tanszéki mérnökként inspirálóan és tevékeny támogatóként vett részt a hallgatói elképzelések megvalósításában stúdiógyakorlatokon, szellemi diskurzusokban egyaránt.

Mindemellett méltán kalandosnak mondott énekesi pályafutását feldolgozva, archiválva azon dolgozott, hogy Dunaújváros még élő zenészei ne tűnjenek a méltatlan feledés homályába. Akár régi fotográfiák, akár régi hanganyagok mentése és dokumentálása úgy tartozott mindennapi élettevékenységéhez, mint másnak a lélegzés. Ezzel is mutatva, hogy az egyszeri megörökítések megőrzésével lehet hozzájárulni a lokális, városi történelem teljességéhez.

Haláláig itt tevékenykedett. Ez volt az élete – vidámsággal, fanyar, olykor nagyon is kritikus és életes humorral fűszerezve a mindennapokat. Oldva és feltüzelve társaságokat, beszélgetéseket. Szakmai kíméletlensége mindig igazolódott a gyakorlatban, meggyőzve hallgatót, feloldva minden konfliktust az elismerő, győzelmes nevetéssel.

A Dunaújvárosi Főiskola saját halottjának tekinti.

Dunaújvárosi Főiskola


 

Isten nyugosztalja Tanár Úr

 

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

2025. jan. 25.

Mind az intézmények, mind a családok életében fontos időszak az iskolaválasztás, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola az immár hagyományos programmal igyekezett minél több család számára vonzó lehetőséget kínálni. Hangkép.

DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)

DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)

2025. jan. 23.

Idén is gazdára talált a Kenguru Kupa, nagycsoportos óvodások mérték össze a tudásukat a Vasvári iskolában. A nagy múltú megméretés valójában a mozgás megszerettetéséről szól, és fontos állomása az intézmény beiskolázási programsorának. Hangkép.

DSTV: még több szakemberre lenne szükség

DSTV: még több szakemberre lenne szükség

2025. jan. 23.

Fontos és örömteli tényezők mellett komoly kihívásokról is említést tett évértékelőjében a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, derül ki a DSTV összegzéséből. Egyre több a különleges figyelmet és nevelést igénylő gyerekek száma, míg a velük foglalkozni tudó szakemberek aránya alacsony. Hangkép.

DSTV: eredményes évet zárt a tagintézmény

DSTV: eredményes évet zárt a tagintézmény

2025. jan. 20.

Programokban gazdag és rendkívül sikeres esztendőt zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. A decemberben készített évértékelők sorából nem maradt ki az iskola sem – már egy kicsit előre is tekintettek. Hangkép.

Felvételire fel, hajrá, fiatalok!

Felvételire fel, hajrá, fiatalok!

2025. jan. 18.

A ma kezdődő központi felvételi vizsgák résztvevőinek drukkol friss posztjában a város önkormányzata a nagy közösségi portálon. Csak figyelmesen, és persze: csak ügyesen!

DSTV: mozgalmas volt a Rudas tavalyi éve

DSTV: mozgalmas volt a Rudas tavalyi éve

2025. jan. 16.

Nagy esemény volt a Rudas életében, hogy ősszel megkezdte az intézmény 50. tanévét, derül ki a DSTV összegzéséből. A jubileumi programok zöme ugyan idén lesz esedékes, de az évértékelő szerint sok minden történt 2024-ben is. Hangkép.

DSTV: lendületben a Vasvári

DSTV: lendületben a Vasvári

2025. jan. 14.

Rendhagyó évértékelő keretében tekinti át a Vasvári Pál Általános Iskola elmúlt esztendejét a DSTV összegzése. Olyan fontos fogalmakról is szó esik, mint a szeretetteljes légkör, a modern szellemiség, a sport, vagy éppen a diákok boldogsága és sikeressége. Hangkép.