Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: figyelni kilencven percig!

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
Artner Tamás
értékelés

facebook megosztás

spigott - 2015. ápr. 22., 15:13

A Dunaújváros PASE labdarúgóinak szokásos szerdai sajtótájékoztatóján elemezte a Puskás Akadémia elleni hétvégi mérkőzést Artner Tamás vezetőedző.

Fájdalmas vereséget szenvedett hétvégén a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely hiába vezetett még a 85. percben is 2-1-re a Puskás Akadémia ellen, a vendégek a hajrában fordítottak, s megfosztották csapatunkat a már biztosnak hitt, s rendkívül fontos három ponttól.
Együttesünk vezetőedzője a csapat szokásos szerda délutáni sajtótájékoztatóját természetesen felelevenítette a szombati összecsapást, s mint azt Artner Tamás elmondta, komoly tanulságokkal bírt a mögöttünk hagyott kilencven perc.

- Először is rendkívül sajnáljuk, hogy nem tudtuk itthon tartani a pontokat, hiszen egy esetleges győzelemmel nagyot ugorhattunk volna előre a tabellán. A 85. percig úgy tűnt, hogy kézben van a meccs, de aztán jött a remek formában futballozó Lencse László, aki két remekbe szabott góllal eldöntötte a találkozót. Óriási tanulsága volt a Puskás elleni bajnokinak, hogy nem elég 80-85 percig figyelni, a lefújás pillanatáig maximális koncentráció kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Sajnos a sérülések miatt kényszerhelyzetben is voltunk, nem tudtunk úgy belenyúlni a mérkőzésbe, ahogy azt kellett volna, s most már csak reménykedni tudunk abban, hogy a hétvégén elveszített három pont nem hiányzik majd a végelszámolásnál.
Csapatunk szakvezetője nem kívánt részletesen kitérni Fábián játékvezető vitatható ítéleteire, melyeknek azért nyilván volt jelentősége, ám ezekkel együtt is be kellett volna húzni együttesének a találkozót.

- Ahogy eddig, úgy ezt követően sem nagyon szeretnék foglalkozni a játékvezetővel, még annak ellenére sem, hogy ha objektíven nézzük, volt két mérkőzést befolyásoló hibája is. Sokkal inkább foglalkoztat az, hogy az utolsó öt perchez érve még nálunk volt az előny, ezért sokkal jobban oda kellett volna figyelni, s akkor megnyerjük a találkozót.
Újságírói kérdésre Artner Tamás elmondta azt is, hogy egyelőre nem tervez személyi változásokat a védelem összetételében, bár szerkezeti változásokra azért számíthatunk a közeljövőben.
- A jobbhátvéd posztján voltunk most bizonytalanok, ám a védelem tagjai továbbra is élvezik a bizalmat, egyrészt azért, mert tudjuk, hogy képesek javulni, másrészt azért is, mert jelenleg nincs is alternatívánk a pótlásra. Rafe Wolfe továbbra is sérült, így az Újpest elleni találkozón sem lesz változás a védelemben, bár szerkezeti módosítások igyekszünk majd tenni azért, hogy még stabilabbak legyünk a saját kapunk előtt.

A rovat további hírei: Sport

Büszkék az akadémistákra

Büszkék az akadémistákra

2025. szep. 18.

Már nyolc akadémistával büszkélkedhet a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztálya.

FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség

FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség

2025. szep. 17.

Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón.

DSTV: focival emlékeztek

DSTV: focival emlékeztek

2025. szep. 17.

Immáron hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az Ongai Gábor emléktornát, melyen 2018-ban elhunyt társuk emléke előtt adózhattak a résztvevők pénteken. Az emléktornán végül a Székesfehérvári-Rendőrkapitányság csapata diadalmaskodott. Hangkép.

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

Női kézilabda vb-felkészülés - Golovin: van még plusz a csapatban

2025. szep. 17.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a tavaly decemberben megszerzett Európa-bajnoki bronzéremhez képest is van még plusz a magyar női kézilabda-válogatottban.

Kettős Pentele ASE győzelem a városi pingpong ünnepen

Kettős Pentele ASE győzelem a városi pingpong ünnepen

2025. szep. 16.

Magabiztos sikerekkel vágott neki a nemzeti bajnokságok küzdelmeinek a Pentele ASE első és harmadik számú csapata a Bánki Pingpong Házban.

Továbbra is négy magyar a legjobb százban

Továbbra is négy magyar a legjobb százban

2025. szep. 16.

Továbbra is négy magyar játékos található a legjobb százban a teniszezők világranglistáján.

Itthon sem hibázott a DFC

Itthon sem hibázott a DFC

2025. szep. 16.

Második bajnoki meccsén is győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő