Posta-ügy: a bizottság támogatta a javaslatot
A csütörtöki közgyűlésre készülve ezen a héten is üléseznek a bizottságok, hogy előzetesen javaslatot alkossanak a majd napirendre kerülő témákról.
Ma a gazdasági és területfejlesztési, valamint a pénzügyi bizottság együttes ülést tartott, ahol a tagok elé került a március 2-án bezárt kisposták ügye is. Mint ismert, amikor a Magyar Posta Zrt. bejelentette, hogy be kíván zárni három kirendeltséget a kevés forgalomra hivatkozva, az önkormányzat azonnal tárgyalásokat kezdeményezett a vállalattal. Bár nem az önkormányzat feladata a postai szolgáltatás, igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy az érintett körzet lakói ismét visszakaphassák kispostájukat. A tárgyalások végül kedvező eredménnyel zárultak, amelyről már javaslatot is alkottak a bizottságok (erről tárgyal majd a közgyűlés).
Az előterjesztés szerint a postával egyfajta közreműködő szerződést kötne az önkormányzat városgazdálkodási cége, a DVG Zrt. 2015. december 31-ig, és biztosítanák a Barátság városrészben és Óvárosban a postai szolgáltatást. Mindkét kisposta az eddigi helyén folytatná a szolgáltatást május 1-től.
A Barátság városrészben a Barátság út 2/C szám alatti helyiség az önkormányzat tulajdona. Itt haszonkölcsönbe adná a város a helyiséget.
Óvárosban a Petőfi utca 5. szám alatti helyiség az Invitel tulajdona. Itt 400 ezer forintot biztosítana a város a DVG-nek a helyiség használatáért.
A kisposták üzemeltetésére mintegy 6,6 millió forintot biztosítana az önkormányzat a DVG-nek a nyolc hónapra (a posta pedig havi 15 ezer forintot fizetne a DVG-nek a szolgáltatás ellátásáért).
Az előterjesztésben kitértek a feladatokra is
A postai szolgáltatás kizárólag a közreműködői szerződés tervezetének 1. számú mellékletében rögzített alábbi feladatokra terjedne ki:
- 2 kilogrammnál kisebb tömegű belföldi és nemzetközi levélküldemények és címzett reklámkiadványok felvétele
- hivatalos iratok felvétele,
- belföldi és nemzetközi postacsomag felvétele
- ajánlott-, tértivevény- értéknyilvánítás többletszolgáltatás biztosítása, továbbá címzett kezébe levél belföldre, saját kezébe nemzetközi viszonylatban, fizetést követő kézbesítés belföldi viszonylatban, utánvétel nemzetközi viszonylatban
- postai, pénzügyi értékcikkek árusítása
Mindezekről a csütörtöki közgyűlésen hoznak végleges döntést a képviselők. Ha támogatják, elfogadják az előterjesztést, akkor megköthetik a szerződést a Magyar Postával.
A rovat további hírei: Közélet
Lehetőségek tárháza a Pannon iskolában
2025. nov. 25.
A napokban a Pannon Oktatási Központba látogatott el Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – méghozzá a nemrégiben megnyílt Nemzetközi Pályázati Iroda munkatársaival. Für Zoltán igazgatóhelyettes mutatta be az intézményüket.
A Szonáta Zeneművészeti Alapítvány volt, a Viadana Kamarakórus lesz a támogatott
2025. nov. 23.
Újabb negyedév végéhez ért a Széchenyi Pékség és az önkormányzat közös kezdeményezése, a Dunaújváros Kenyere akció: összesen 8019 darab város kenyere fogyott, amelyeknek árából 50 forint került egy jótékonysági alapba – ez 400 950 forint támogatást jelent a Szonáta Zeneművészeti Alapítványnak.
Közéleti témák a pszichológus szemüvegén át – a Dunaújvárosi Estek sorozatában
2025. nov. 21.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalta a Dunaújvárosi Estek vendégeként Szöllős Luca Léna pszichológus a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. Izgalmas témák sora került terítékre!
Újabb zárt kutyafuttató épült a városban
2025. nov. 21.
A Technikum városrész lakói számára fontos fejlesztés valósult meg az 5. és a 6. választókerület találkozásánál a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen. Erről számoltak be Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterek, a Technikum városrész önkormányzati képviselői.
A kerítésnek hála biztonságos a játszótér
2025. nov. 21.
A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.
Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt
2025. nov. 21.
A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.
Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben
2025. nov. 20.
Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.









