A magyar helyesírás szabályai - végre jön az új kiadás

doszerk - 2015. május 27. 12:59

Szeptemberben jelenik meg A magyar helyesírás szabályai legújabb, tizenkettedik kiadása, amelynek összeállításáról 2003 novemberében döntöttek - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Az MTA által kidolgozott, jóváhagyott és kanonizált magyar helyesírási szabályok gyűjteményének első változata 1832-ben jelent meg, legutolsó kiadása pedig 1984-ben látott napvilágot.

Az ősz elején könyvesboltokba kerülő új, szótárral kiegészített szabályzatot az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályához tartozó Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság gondozza.

Az MTA közleménye felidézi: Bessenyei György híres gondolatát - 'Minden Nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem' - több mint fél évszázaddal később követte az a kiadvány, amelyet a Széchenyi István által a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére 1825-ben alapított Tudós Társaság jelentetett meg 1832-ben.

Mivel ekkoriban egyszerre több, csupán a szokásjog által szentesített kánon volt érvényben a gazdag kifejezőkészségű és egyre bővülő irodalmú magyar nyelv helyesírásában, nagy szükség volt egy egységes szabályrendszer kidolgozására. A Magyar helyesírás' és szóragasztás' főbb szabályai című, mindössze egy év alatt összeállított kötet mérföldkőnek bizonyult a magyar helyesírás intézményesülésének folyamatában, és tekintélyével megszüntette a nagyobb ingadozásokat, viszonylagos egységet teremtve a nyelvhasználatban.

A szabályzatot az elmúlt közel két évszázadban az MTA bizottságai vitatták meg, közmegegyezéssel döntve az esetleges pontosításokról, bővítésekről, és korszerűsítésekről. Jelenleg a szabálygyűjtemény tizenegyedik kiadása számít a legfrissebbnek, amelynek szótári anyagában bővített tizenkettedik lenyomata 2000-ben jelent meg.

A tizenegyedik kiadás 2016. szeptember 1-jéig marad érvényben, vagyis egy éven keresztül a változások előtti és utáni szabályok szerint írt szövegek egyaránt szabályosnak fognak számítani - olvasható a közleményben.

MTI
Főoldali kép: Facebook

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: elballagtak a Szabó Magda iskola diákjai is

DSTV: elballagtak a Szabó Magda iskola diákjai is

2024. júl. 08.

Két osztály diákjai búcsúztak iskolájuktól, derül ki a DSTV összegzéséből. A református intézmény igazgatója szerint nemcsak a tanulmányi eredményeikre lehetnek büszkék, hanem arra is, hogy a jövőben méltón képviselik az iskola hagyományait és szellemiségét. Hangkép.
 

DSTV: szabadtéri tanterem a Vasváriban

DSTV: szabadtéri tanterem a Vasváriban

2024. júl. 07.

A tanév utolsó napja is tartogatott meglepetést a Vasvári iskola diákjai számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Szalagátvágással, köszöntővel, majd íjászbemutatóval vehették birtokba a nebulók az intézmény új, szabadtéri tantermét – az éles bevetés persze a jövő tanévig vár. Hangkép.
 

A friss diplomásokat ünnepelték az egyetemen

A friss diplomásokat ünnepelték az egyetemen

2024. júl. 06.

Teltházas volt a Dunaújvárosi Egyetem diplomaátadó ünnepsége múlt pénteken. Ezúttal összesen 298 hallgató tett sikeres államvizsgát az elmúlt hetekben.

7,5 milliós támogatás a Dunaferr iskolának

7,5 milliós támogatás a Dunaferr iskolának

2024. jún. 22.

A több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, évi nettó 40 milliárd forintot meghaladó árbevételű, debreceni székhelyű Daniella Villamosság alapítvány a dunaújvárosi DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola diákjai oktatását támogató, 7,5 millió  forint értékű villamosipari eszközöket tartalmazó csomagot adott át a képzési centrumnak. 

A könyvtár hősei

A könyvtár hősei

2024. jún. 20.

Remekül szerepeltek, szép elismerésekkel gazdagodtak a Szent Pantaleimon iskola 2.a osztályának diákjai a József Attila Könyvtár OlvasóPróba pályázatán.

Katonák a katedrán: osztály, vigyázzmenet!?

Katonák a katedrán: osztály, vigyázzmenet!?

2024. jún. 17.

Közös nyilatkozatban ítélte el az Orbán-kormány újabb, az oktatási intézményrendszert fenyegető lépését több szakmai és civil szervezet. Az 55 év feletti katonák katedrára vezénylésének lehetőségéről kritikusan nyilatkozott a CODE Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke egylet képviselője is.

Városunk óvodapedagógusait is ünnepelték (galériával)

Városunk óvodapedagógusait is ünnepelték (galériával)

2024. jún. 13.

Dicséretre méltó hagyomány, hogy a Dunaújvárosi Óvoda pedagógusai megünneplik a pedagógusnapot.  Így volt ez hétfőn is, ahol az ünnepségen Barta Endre alpolgármester köszöntötte a vendégeket, majd a Dunaújvárosi Óvoda vezetése méltatta a jubiláló és nyugdíjba vonuló kollégákat. Az ünnepségen a „Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa” díjat is átadták az arra érdemeseknek.