Autók bánták az éjszakai vihart
Az éjszakai heves zivatarral összefüggésben háromszor riasztották a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltó egységeit május 14-én, csütörtökön kora hajnalban Fejér megyében. Dunaújvárosban két helyszínen faágak szakadtak személygépkocsikra.
Dunaújvárosban, a Gorkij utcában egy fa körülbelül húsz centiméter átmérőjű ága hasadt le, megrongált három parkoló autót, és elzárta az utat. A Ságvári úton személygépkocsi elejére szakadt egy nyolc méteres faág. Mindkét esetnél a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel darabolták fel az ágakat - tudtuk meg a katasztrófavédelem szerkesztőségükhöz eljuttatott közleményéből.
Mit kapunk ma?
Az előrejelzés szerint a nap második felében elszórt jelleggel fordulnak elő záporok, zivatarok, de emellett már hosszabb időre kisüt a nap. A délutáni órákban elsősorban a Dél-Dunántúlon, valamint az Alföld északi részén fordulhat elő egy-egy hevesebb zivatar. Több helyen a zivataroktól függetlenül is megerősödhet a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20-26 Celsius-fok között valószínű, késő estére 14-19 fok közé hűl a levegő- tudatta az MTI.
A rovat további hírei: Közélet
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.
DSTV: toboroznak az egyenruhások
2025. aug. 12.
Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)
2025. aug. 11.
A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!
"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart
2025. aug. 09.
Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról.
Segítő kéz az álláskeresésben
2025. aug. 08.
Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.