EFOTT 40 - fergeteges bulival ünneplik a negyedik X-et
Az idei jubileumi velencei EFOTT fő eseményeként július 18-án szombaton közös produkciókkal idézik fel az elmúlt négy évtized magyar könnyűzenéjének fontos pillanatait - hangzott el a szervezők és a fellépők csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A mai hazai popszíntér sztárjai önálló koncertjeik mellett a egy-egy vendégelőadóval közösen is előadnak egy-egy dalt. A Mary PopKids Somló Tamással az LGT Annyi mindent nem szerettem még, a Magashegyi Underground Bornai Tiborral a KFT Balatoni nyár, a Kaukázus Vincze Lillával a Napoleon Boulevard Júlia nem akar a földön járni, a Wellhello a Soho Partyval utóbbi Gyere és táncolj, a Punnany Massif Ganxsta Zolival és Big Daddy Lacával a Kartel Való világ, az Intim Torna Illegál Kozsóval az Ámokfutók A szerelem hajnalán, a Hősök az Animal Cannibalsszal utóbbi Budapest nyáron sokkal szabadabb, a Brains pedig Kállay-Saunders Andrással az énekes Running című dalának különleges változatát fogja bemutatni a szombaton 19 óra 30 perckor kezdődő 240 perces folyamban - mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, az EFOTT-ot immár 40. alkalommal rendezik meg, negyedszer Velencén. A július 14-től 19-ig tartó eseményre a szervezők 100 ezer látogatót várnak.
Maszlavér Gábor elmondta, hogy a velencei EFOTT házigazdája az Óbudai Egyetem, az intézmény a fesztivál öt napja alatt bemutatkozik a közönségnek, betekintést enged belső életébe.
"A fesztiválozók az esti koncertek mellett napközben is rengeteg program közül választhatnak és ingyen látogathatják a velencei északi strandot" - emelte ki a fesztiváligazgató.

A zenei programok 12 helyszínen fognak zajlani a fesztivál területén, több mint 250 produkció lesz látható és hallható. Idén is lesznek külföldi fellépők - Dub FX, Borgore és Otto Knows -, mellettük a hazai könnyűzenei élvonal koncertet ad, a már említettek mellett például a Tankcsapda, az Anna and the Barbies a PASO, a Subscribe, a Leander Rising és a Biebers. Egy készülékkel mérik a közönség decibelszintjét is, így kiderül, milyen véleménnyel vannak a fesztiválozók a különböző produkciókról.
A velencei EFOTT-on lesz kertmozi kortárs alkotásokkal, számos sportolási lehetőség, köztük saját vízilabda pálya, buborékfoci és sárkányhajó várja a fiatalokat, jelen lesz mintegy száz civil egyesület és gasztrofalut is állítanak.
Koszti András, Velence polgármestere kitért arra, hogy szervezett turisztikai programokkal is várják a fesztiválozókat, például lovaskocsis bortúrával, kerékpározási lehetőséggel. Az okostelefonnal rendelkezők számos kedvezményt vehetnek igénybe különböző alkalmazások letöltésével.
MTI
A rovat további hírei: Kultúra
"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. okt. 27.
Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.









