A Dunaújváros-Diósgyőr mérkőzést megelőzően szervezett szurkolói összecsapás volt a Dunasoron lévő műfüves labdarúgó pályán! Még mielőtt bárki rosszra gondolna, minderre sportszerű keretek között került sor!
Bokszkesztyű nélkül, sportfelszerelésben! Szurkolói túlkapástól sem kellett tartani, hiszen csupán labdarúgásban csapott össze a két gárda. Mindennek előzménye az volt, hogy a két csapat drukkerei már a tél folyamán jelezték, hogy olyan kitűnő baráti kapcsolat alakult ki korábban köztük, melyet most stílszerűen egymás elleni focimeccsel koronáztak meg.

A Diósgyőri Kozó Boys és a Dunaújvárosi Pálhalma Baráti kör öregfiúk mérkőzés 6-4-es vendég sikert hozott, majd ezt követően a fiúk átsétáltak a stadionba, ahol már az első osztályú csapatoknak szurkoltak.
Várhatóan lesz folytatása is a párharcnak, hiszen a diósgyőriek meghívták a mieinket egy visszavágóra.

-Szárszó Lajos-

