Dunaújváros Hetilap

Kerékpárút új buszváróval

Pálinkás István - 2015. május 23. 8:00

A Római városrész elején, a 4-es körzetben kezdte meg idén a DVG Zrt. a járdafelújítási program folytatását a Liszt Ferenc kerti bejáró és az Új vasmű út közötti területen.

Az önkormányzat már a korábban megrendelte az Új Vasmű úti kerékpárút komplett felújítását, amelyből a korábbi öntött aszfaltburkolatot elbontottuk, és zökkenőmentes térkő burkolatot kapott. Mivel a Liszt Ferenc kerti buszmegállónál műszaki és esztétikai értelemben is összefügg a kerékpárút a járdaburkolattal, ezért volt indokolt a kezdés ezen a területen. Az új, felújított kerékpárúttal csatlakozunk a Városháza tér rehabilitációja során elkészült kerékpárúthoz - tudtuk meg Nagy Zsolttól, a DVG vállalkozási, műszaki és ingatlankezelő ágazatvezetőjétől.

A kerékpárút és a járda felújítása is jól halad, annak ellenére, hogy a téli leállások miatt a térkő-beszállításban is voltak fennakadások. Az ütemtervnek megfelelően haladnak a kivitelezési munkákkal, és a szerződéses befejezési határidőre, május végére elkészülnek.

A Városüzemeltetési osztállyal közösen egyeztetve haladnak a felújítási munkák. A meglévő buszmegálló üveg buszváróját is felújítjuk: új üvegtakarót, új padokat kap, új szemetesek kerülnek elhelyezésre,  piros térkőből alakítottuk ki a buszmegálló előtti szakaszt, szürke színű elválasztó sávval a járdaburkolattól azért, hogy mindenki számára egyértelműek legyenek a közlekedési és figyelmi szabályok.

A rovat további hírei: Közélet

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

2025. júl. 19.

Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

2025. júl. 19.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

2025. júl. 18.

Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.

Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban

Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban

2025. júl. 18.

Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

2025. júl. 17.

A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.

Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok

Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok

2025. júl. 17.

Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

2025. júl. 16.

Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!