Rangos elismerés az MMK-nak
A Magyar Szakszervezeti Szövetség, május 1. alkalmával, kiemelkedő közösségi, és művészeti tevékenységük elismeréseként, Magyar Szakszervezeti Szövetség Művészeti és Kulturális Díjakat adományozott a munkavállalói értékek mellett elkötelezett, a helyi és a szélesebb nyilvánosság által elismert alkotóknak.
A közművelődés területén végzett munkájáért a Munkásművelődési Központ is kitüntetést kapott. A méltatásban elhangzott, hogy az intézmény l974-es megnyitása óta kettős működtetésű - részben Dunaújváros önkormányzata, részben a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Bizottsága a működtető. Az MMK 40 éve a kisközösségi művelődési formák megvalósításának színtere - több mint 50 klub, kör, szakkör, tanfolyam szervezésével biztosítja a kulturális igények kielégítését korra, nemre tekintet nélkül. Az intézmény eddigi 40 éves fennállása alatt (és az alatt dolgozó munkatársak is) a végzett munka alapján több alkalommal részesült(ek) szakmai elismerésben, kitüntetésben. A díjat Szántó Péter, az MMK igazgatója vette át Budapesten.
Fekete Györgyi
A rovat további hírei: Közélet
Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése
2025. ápr. 23.
Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.
Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján
2025. ápr. 23.
Idén húsvéthétfőre esett a Bölcsődék Napja, amelyet 15 éve Magyarországon is április 21-én ünnepelnek. Dunaújvárosban is összeültek a bölcsődei dolgozók – három szakember kapott igazgatói elismerést a Munkásművelődési Központban.
Komoly eredményt hozott a múlt heti akció, de lesz még lomtalanítás a Technikumban
2025. ápr. 23.
Húsvét ide vagy oda, 35 tonna lomot és/vagy elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a múlt szombatra halasztott akció során a technikumi gyűjtőpontokon – ezzel együtt eldőlt az is, hogy még a tavaszi időszakban újráznak!
"Volt, L-múlt" – emlékidéző bolyongások
2025. ápr. 23.
Hét fejezetben gyűjtötte össze és adja közre sztálin- és dunaújvárosi emlékeit Tóth István. A webes közegben – és korábban lapunk hasábjain is – nagyot futott személyes emlékek hamarosan a Volt, L-múlt című kötetben látnak napvilágot. Vagyis: dehogy múlt.
Köszöntő – húsvét ünnepén
2025. ápr. 21.
"Kívánom, hogy a húsvéti időszak örömmel, szeretettel, reménnyel és megújulással legyen tele!" – az ünnep alkalmából Pintér Tamás polgármester köszöntőjét olvashatják.
500 ezer forint a rostis diákok jövőjéért
2025. ápr. 20.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8157 kenyeret vásároltak a városlakók, amelyek árából a virtuális alapba bekerülő 50 forintoknak köszönhetően 407 ezer 850 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az önkormányzat által végül 500 ezer forintra kerekített adományban ezúttal a Rostisok Jövőjéért Alapítvány részesült.
DSTV: tojással és tésztával segítettek
2025. ápr. 20.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A beszámolót már olvashatták: országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér Megyei 4. választókerület elnökeként segített a tojás- és tésztavásárban. Hangkép.