Tűzoltók lépcsőfutása - kétszázat menetfelszerelésben
Több mint ötven versenyző állt rajthoz a Fejér megyei tűzoltó lépcsőfutó versenyen május 8-án, pénteken Dunaújvárosban.
Több mint ötven versenyző állt rajthoz a Fejér megyei tűzoltó lépcsőfutó versenyen május 8-án, pénteken Dunaújvárosban. Az idén már hetedik alkalommal megrendezett bajnokságon ezúttal is a székesfehérvári hivatásos tűzoltók szerezték meg az első helyet. Az összesített versenyben Kaiser Csaba tűzoltó törzsőrmester sorban már negyedszer szerezte meg a bajnoki címet.
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnoksággal minden évben megrendezi a hivatásos, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltók lépcsőfutó versenyét. A bajnokságra idén először önkéntes tűzoltók is jelentkezhettek. A felhívásra a móri önkéntes tűzoltó egyesület egy teljes csapatot indított, míg a mezőny másik önkéntes csapatát a pázmándi, a velencei és a pusztaszabolcsi önkéntesek alakították meg. Versenyen kívül a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hat munkatársa is indult.
A versenyzőknek teljes védőfelszerelésben – vagyis védősisakban, kabátban, nadrágban, csizmában és kesztyűben – és sűrített levegős, acélpalackos légzőkészülékben kellett időre felérniük a Duna-parti víztoronynál lévő lépcsősoron. A százkilencvennégy lépcsőfok teljesítése közel olyan, mintha egy tízemeletes panelház tetejére futottak volna fel a tűzoltók. A leggyorsabban idén is Kaiser Csaba tűzoltó törzsőrmester, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója ért fel 64,53 másodperc alatt. A második helyezett Józsa Zoltán, pusztaszabolcsi önkéntes tűzoltó csupán három másodperccel maradt le a bajnoki címről, de volt olyan korcsoport, ahol századmásodpercek döntöttek a helyezési sorrendben. A győzteseknek járó kupákat és okleveleket Németi László tűzoltó alezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese adta át.
Eredmények:
30 év alatti korcsoport:
1. Kaiser Csaba tű. törzsőrmester – Székesfehérvár HTP 64,53
2. Józsa Zoltán – Pusztaszabolcs ÖTE 64,83
3. Pál Szabolcs – Mór ÖTP 71,61
30-39 év közötti korcsoport:
1. Rabóczki Zsolt tű. százados, Fejér MKI 73,84
2. Kovács István, Mór ÖTP 74,31
3. Csehó Tamás tű. százados, Fejér MKI 81,75
40 év feletti korcsoport:
1. Simon Csaba tű. főtörzsőrmester, Székesfehérvár HTP 80,68
2. Kocsis Péter, Alcoa-Köfém LTP 89,40
3. Hegedűs Tamás, Alcoa-Köfém LTP 104,82
1. Kaiser Csaba tű. törzsőrmester – Székesfehérvár HTP 64,53
2. Józsa Zoltán – Pusztaszabolcs ÖTE 64,83
3. Pál Szabolcs – Mór ÖTP 71,61
Csapat összetett:
1. Székesfehérvár HTP 1-es csapat
2. Mór ÖTE
3. Pázmánd-Velence-Pusztaszabolcs ÖTE csapata
4. Székesfehérvár HTP 2-es csapat
5. Dunaújváros HTP
6. Sárbogárd HTP
7. Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
8. Bicske ÖTP 1-es csapat
9. Alcoa-Köfém LTP
10. Mór ÖTP
11. Polgárdi ÖTP 1-es csapat
12.Bicske ÖTP 2-es csapat
13. Polgárdi ÖTP 2-es csapat
Versenyen kívül indult a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet két csapata.
Különdíjak:
Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség vándordíja a legeredményesebb önkéntes tűzoltó egyesület csapatának: Mór ÖTE
Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség különdíja a legeredményesebb önkéntes tűzoltónak:
Józsa Zoltán, Pusztaszabolcs ÖTE
Sárbogárdi hivatásos tűzoltó parancsokság különdíja a legeredményesebb sárbogárdi versenyzőnek: Szakács András tűzoltó törzsőrmester
Polgárdi önkormányzati tűzoltó-parancsnokság különdíja:
- a legjobb igazgatóhelyettesnek: Németi László tűzoltó alezredes, Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
- legjobb csapat az önkormányzati tűzoltóságok közül: Bicske ÖTP 1-es csapat
- legjobb polgárdi versenyző: Dobos Zoltán
- a házigazdának: Orosz Csaba tű. alezredes, dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának
Mór önkormányzati tűzoltó-parancsnokság különdíja:
- legfiatalabb versenyző: Varga Márk, Velence ÖTE
- legidősebb versenyző: Fehér Andor tű. hadnagy, Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság különdíja:
- legjobb dunaújvárosi csapatnak
- legeredményesebb dunaújvárosi versenyzőnek: Gál Tamás tű. őrmester
- Székesfehérvár, Dunaújváros és Sárbogárd hivatásos tűzoltó-parancsnokság csapatának egy-egy labda
- Mór, Bicske és Polgárdi önkormányzati tűzoltó-parancsnokság csapatának egy-egy tollaslabdakészlet
Forrás: Katasztrófavédelem
A rovat további hírei: Sziréna
Öngyilkosság a kiserdőben
2025. szep. 22.
Helybéli férfi holttestére bukkantak a kiserdőben vasárnap reggel, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a városban terjedő híreket. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, tudatta a közlemény.
Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját
2025. szep. 18.
Indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tizenkét éves fiút kényszerített szexuális cselekmény végzésére. A gyanúsított tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt felelhet, értesült a DO.
Rendőrkézre került a kiserdei szatír
2025. szep. 17.
Becstelen esetről adott hírt a rendőrség – elfogták a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját a városban. A 41 éves férfit szexuális erőszak bűntette miatt vették őrizetbe, kezdeményezik letartóztatását is, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Pesei Brigittát (FRISSÍVE!)
2025. szep. 15.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 36 éves nő megtalálása érdekében. Pesei Brigitta múlt kedden tűnt el, aki tud róla, jelentkezzen, és egy megosztás is segíthet! Felhívás. (FRISSÍVE!)
Zöld értékek a fólia alatt – most picit másképp
2025. szep. 11.
Dunaújvárosi rendőrök csípték el azt a dílert, aki egy daruszentmiklósi kert fóliasátrában termesztett kábítószer előállítására szolgáló növényeket. Több tucat tő canabbis-szal bukott, erősítette meg a rendőrségi összegzés.
Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását
2025. szep. 06.
A gyanúsított egy dunaújvárosi buszmegállóban támadt a 87 éves áldozatra. Bár az asszony ellenállt, a férfi végül elvitte a táskáját – 3000 forintot zsákmányolt, értesült a DO.
Iskolakezdés előtt: a gyerekek biztonsága közös felelősség!
2025. aug. 30.
Néhány nap múlva becsöngetnek, hamarosan kezdődik az új tanév – a nagy napra készülve balesetmegelőzési tanácsokkal szolgál a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A lényeg: fokozott figyelem szükséges az utakon!











