Volt idő, amikor az informatikát még egy felesleges dolognak, az informatikai végzettséget pedig olyan rétegszakmának tartották, amelynek nem jósoltak nagyobb jövőt. Így járt ezzel Dianovics Balázs is, akinek családtagja mondogatta, hogy „nincs benne fantázia, nincs jövője ennek a szakmának”.
Volt idő, amikor az informatikát még egy felesleges dolognak, az informatikai végzettséget pedig olyan rétegszakmának tartották, amelynek nem jósoltak nagyobb jövőt. Így járt ezzel Dianovics Balázs is, akinek éppen rendszerszervező családtagja mondogatta, hogy „nincs benne fantázia, nincs jövője ennek a szakmának”. Aztán Balázs rácáfolt minderre. Természetesen annak idején még az atyai szigor és a családi elképzelések jutottak érvényre.
- Teljesen más irányba indultam, pedig már gyermekként is az informatika világa tetszett. Szüleim azonban - merő szeretetből, illetve az akkori viszonyokat figyelembe véve jó szándékból – tévútra tereltek. Édesapám a 26-os ÁÉV-nél dolgozott rendszerszervezőként, így gyakran hozott haza programozni Commodore gépeket, amiket jómagam is akkor láttam először – és az még nagy dolognak számított – mert otthon nem volt számítógépünk. – meséli Balázs a kezdetekről, majd folytatja. - A technikusi évek közben aztán voltak kitérők. A suli mellett diszkóztam egy darabig, illetve rádióban dolgoztam technikusként. Nagy szerencsémre a MÁV akkor még jelentős összegeket áldozott a képzésre, így az iskola rendkívül jó informatikai háttérrel rendelkezett. Ekkor néha be-besegítettem az osztályfőnökömnek a lapszerkesztésbe is. Igyekeztem pénzt csinálni, amikor csak lehetett… - mondja mosolyogva.
Ezt követően munka mellett a Gábor Dénes főiskola következett. De a legtöbb ismeretet autodidakta módon szerezte meg és sajátította el. Amint Balázs fogalmaz: „belenőtt” az informatikába. Ráadásul már az első munkahelyein is rendszerüzemeltetéssel foglalkozott. Először Solton, majd Győrben, később Pesten. Végül a főváros zsúfoltsága, pörgése nem tetszett neki, és a baráti szálak is hazahúzták, hát kapva kapott a lehetőségen, s hazajött. Egy számítástechnikai üzletben helyezkedett el, ezt egy iskola, majd megint az üzlet követte. Aztán egyre többen keresték meg egyéni kérdéseikkel, kéréseikkel.
- Rájöttem, hogy ezt a tevékenységet önállóan is tudnám végezni. Azt gondoltam, érdemes kilépni, s vállalkozni, mégpedig főállásban. 2002 környékén elindítottam az első vállalkozásomat, amely azóta is működik. A fő profilunk most is a rendszerüzemeltetés és a helpdesk, azaz a segítségnyújtás az ügyfeleinknek.
Mint mondta, jelenleg kevés a szabadideje, szeretne több időt nem mindennapi hobbijára, a repülésre fordítani. Balázs szívesen repül egy Ultra Light kisgéppel.
- Talán azért került a képbe a repülés, mert ez kapcsol ki a legjobban. A Reptéren nőttem fel, aztán kimaradt 20 év, és egyik jelenlegi klubtársam 2001-ben elvitt sárkányozni. Ez volt a kiolthatatlan szenvedély első pillanata. Egy évre rá már megvolt a SES Pilota1 kiképzésem. Korábban sok mindent kipróbáltam, de ez egyetlen hobbi, ami hosszútávon elkísér utamon. Amikor beülök a gépbe, kizárom az összes zavaró tényezőt. A repülés kihagyhatatlan az életemből, teljes mértékben kikapcsol, és még a mostani balesetek ellenére is úgy érzem, hogy szükségem van rá. A repülés – állítják azok, akik repülnek – nem veszélyesebb, mint más sport, vagy a közlekedés. Sokkal nagyobb esély van a közúton egy szembejövővel karambolozni, mint lezuhanni. Nem gondolnám, hogy veszélyesebb lenne, mint bármi más.
A balesetek gyakran visszavezethetők emberi mulasztásokra, ami a szabályrendszer következménye. Legalábbis nálunk, az ultrakönnyű repülésben, ha ugyanaz az üzemeltető, a tulajdonos, és a pilóta, akkor gyakorlatilag mindenért felelősség terheli, amikor a gépet előkészíti és átveszi. Ráadásul, a szabályrendszer értelmében úgy kell repülnünk, hogy mindig legyen egy menekülő útvonal a megfelelő magasságban, a megfelelő sebesség mellett. Azt is kijelenthetem, hogy általában egy botlás nem szokott halálos kimenetelű lenni, több hibának kell előfordulnia, hogy végzetes baleset történjen. Talán éppen ezért is kiváló kikapcsolódás a számomra, mert alapvető, ha beülök a gépbe, akkor odafigyelek, az agyam teljesen kikapcsol minden mást, hétköznapi stresszt, mert ez elemi érdekem. Ugyanakkor a felelősség mellett meg kell tanulni ezt a terhet elengedni is, hiszen görcsösen nem lehet élvezni ezt a semmihez sem hasonlítható érzést.
Tovább faggatva Balázst, elmondja, hogy a repülés alapvetően hobbi a számára. A régi, nagy újvárosi eredményekhez képest bármilyen saját eredménye eltörpül. Régebben eljárt versenyekre, de azt is inkább azért, mert egy bizonyos minősítés eléréséhez jó alapozás volt. A szellemiség, a hasonló érdeklődésű emberekkel való találkozás, a jó buli az, ami élteti ezt a szenvedélyét. Igaz, volt, mikor nagy és felkészült mezőnyben sok országos hírességet megelőzve, és a nagyon biztonságos és laza versenyzést is szem előtt tartva a magyarországi technikai triatlonon (jet ski, repülés, autóverseny) csapattársával a második helyezést sikerült elérniük. S hogy mit hoz a jövő? A célokat és terveket a repülő informatikus pontosan megfogalmazza.
- Mondhatnám, hogy jó lenne szebb, drágább repülőt vásárolni, de amit most használok, az annyira biztonságos repüléstechnikailag, hogy nem foglalkoztat a cseréje. A munka területén inkább tudnék vágyakról beszámolni. E téren azt szeretném elérni, hogy kevesebb időráfordítással működjön ugyanez a tevékenység, amit most végzünk. A jövőben szeretnék kivonulni a napi operatív munkából, s inkább a cégvezetéssel, kapcsolatépítéssel foglalkoznék. Persze nem könnyű ez az átszervezés, mert kellemes érzés az, amikor inkább várnak rám heteket, csak személyesen menjek ki a helyszínre, ugyanakkor ez a kötődés a fejlődésnek is gátja egyben. Keresem az arany középutat, hogy legyen időm repülni is, és a másik nagy kihívást is teljesítsem, hiszen családalapítási terveim vannak. Márpedig hiába dolgozom reggeltől estig, ha éppen arra nincs időm, hogy azzal és azokkal foglalkozzam, akiket szeretek. Köszönöm családomnak, és barátaimnak hogy segítenek, kiállnak mellettem, elviselik néha bizonyosan nehéz természetemet, és hogy keresnek annak ellenére is, hogy én ritkán teszem ezt velük. Szeretném, ha a közeljövőben időm engedné, hogy azokkal is felélénkítsem a kapcsolatot, akikhez régi barátságok kötnek.
-Szóládi Zoltán-
