Félszerfalvától Újvárosig

A Nagymarton közelében lévő Félszerfalva (a trianoni országcsonkolás óta a neve Hirm) tán egyetlen nagyhírű szülötte volt Somogyi József, a magyar szobrászat ikonikus alakja, a Munkácsy- és a Kossuth-díj kitüntetettje, a Képzőművészeti Főiskola egykori rektora. Jövőre lenne száz esztendős.

Szülőfaluján kívül kötődött Győrhöz (az ottani bencés gimnázium padját koptatta), Pápához (a református kollégiumban is pallérozódott), Budapesthez (ott szerzett művészdiplomát), csak épp Újvároshoz nem volt soha semmi köze. De lett – bár maga sem gondolta volna… 1940-ben egy állatszobra, az Örvös medve nem várt elismerést hozott számára. Tán a siker, tán a benne lakozó gyermeklélek volt az oka, de eztán több humoros-játékos állatszobrot mintázott, aztán az egyik, az Öntelt mackó 1950-ben Sztálinvárosba került. Azóta is a gyermekek kedvence.

A mester 1953-ban alkotta meg azt a szobrát, amelyet a szakma az első kiemelkedő művének, korszakos jelentőségű alkotásának tekintett. Ez volt a Martinász. De hiába az elismerés – a szobor hét évig raktárban porosodott: ahová szánták, ott nem kellett, a soroksári vasmű-igazgató ugyanis úgy vélte, egy vézna, fáradt munkás nem jelképezheti a „szocialista munka hősét”. Ózd sem tartott rá igény. Dunaújváros azonban igen! 1960 óta ez a város egyik jelképe.

Somogyi József több monumentális alkotást készített, ilyen a szigetvári Zrínyi-lovasszobor vagy a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János-emlékmű – de ő, a népi ivadék legszívesebben a hétköznapi embert formázta meg. Az Aratók szoborcsoport ezek egyike. 1979 óta az újvárosi Duna-part „irányjelzője”. A városlakókhoz persze a Martinász áll legközelebb, s nem véletlenül. Írtam volt korábban, s most hadd idézzem ezt: „Látszólag a korkívánalom szerint készült, már ami a hősi pózt illeti, de nézzük csak meg a részleteket! Nem anatómiai tanulmányt látunk, mint sok más munkásszoborban – ez nem egy erőtől duzzadó férfi, hanem egy „leharcolt”, elgyötört arcú, megviselt ember. Éppen az őszinteségtől lett igazi jelkép – hisz Dunaújváros vérben-verejtékben született, és a várost meghatározó vasipar a munkaáldozat szimbóluma.”