Elindult a táborszezon, bár az időjárás nem épp nekik kedvez. De a gyerekek a társaikkal több különböző napközis táborban tölthetik idejüket. Ellátogattunk a város egyik bejárós kézműves táborába az MMK-ba.
Komoly előkészületek szükségesek ahhoz, hogy egy tábor flottul működjön. Kováts Rózsa a Művelődési központ táborának vezetője elárulta, több mint 30 technikát készítettek elő az elmúlt hetekben. Felkészültek szabadtéri programokra és a benti kézműveskedésre is. Itt a gyerekeket június 16-tól egészen július 24-éig tudják fogadni a szervezők.
Az érkezés 8-9 óra körül van, amikor a hangulathoz és az időjáráshoz igazítva találják ki az aznapi megfelelő foglalkozást. Minden táborlakó a saját ügyességéhez mérve kap feladatot. Ezután egy finom ebédet kapnak a Corso Étteremben, amit csendes pihenő, majd mesenézés követ. Délutáni programként előkerülnek újra a ragasztók, ollók, ecsetek és egy kis uzsonna. Változatos alapanyagokból és az egyéni diétákra felkészülve (gluténmentes, laktózmentes, cukorbeteg stb) állították össze a menüt. A szomjukat finom szörppel tudják csillapítani, hogy a nagy melegben is meglegyen a megfelelő folyadékbevitel.
Minden csütörtökön színház színesíti a palettát. Keddenként pedig Czibere Cecília a Duna Dog Center kutyaiskola oktatója tart interaktív előadást a felelős állattartásról. A jószolgálati otthon előadása és Suplicz Mihály táncháza is visszatérő programként van jelen a heti tervben. A bejárós kézműves tábor mellett az aktív gyerekeket Hipp hopp tánctábor is várja.

