Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jégkorong: Ódry Tamás is az Acélbikáknál

Sport
jégkorong
DAB
Acélbikák

facebook megosztás

spigott - 2015. jún. 23., 12:36

A fővárosban, Kanadában, s egy rövid ideig Dunaújvárosban is játszott már az Acélbikák új igazolása, aki bizakodva várja a 2015/2016-os szezon küzdelmeit.

Újabb játékossal bővült az Acélbikák kerete, mivel Dunaújvárosban folytatja pályafutását Ódry Tamás is. A 22 éves csatár Szegeden kezdte pályafutását, de serdülő korában játszott már Dunaújvárosban is, hiszen együttesünk éppen a szegediekkel közösen indított csapatot az utánpótlás bajnokságban. 2008-ban felkerült a Budapest Stars együtteséhez, majd 2010-ben egy évig a kanadai Greater Metro Junior A Hockey League-ben (GMHL) szereplő Bradford Rattlers együttesét erősítette.
2011 és 2014 között az Újpest együttesében játszott, ahol első szezonjában – elmondása szerint - sérülése ellenére is jól ment neki a játék. Két és fél évnyi lila-fehér szereplés után elváltak útjai a fővárosiaktól, ismét hazatért Szegedre, ahol a tavalyi idényben a szerb bajnokságban játszott, ám emellett a junior EBEL-ben is megmérette magát: a Vasas U20-as együttesében 26 mérkőzésen 29 pontot (12 gól, 17 gólpassz) szorgoskodott össze.
Ódry Tamás számára szimpatikus volt a DAB vezetősége által elé tett szakmai tervezet, ezért, valamint remélhetőleg komoly jégidő miatt választotta pályafutása következő állomásának együttesünket.
- Nekem nagyon tetszett az, hogy fiatal csapattal vágunk neki a szezonnak, biztos vagyok benne, hogy egy hajtós, nagy akarattal bíró együttes jön össze Dunaújvárosban. Emellett az fogott meg a legjobban, hogy sok lesz a játékidőm, s persze tetszett az is, hogy ott lesz például Peterdi Imre, akitől tanulhatok, s bízom abban is, hogy jönnek még olyan rutinos, jó játékosok, akik segíthetik a fiatalok folyamatos fejlődését. Azért a csapatban vagyunk páran, akik ismerjük a MOL Ligát, s bár azért a mezőny is változik folyamatosan, számomra sem jelenthet azért gondot az, hogy újra felvegyem liga ritmusát. Sajnos az év elején volt egy súlyos mellkasi sérülésem, ami miatt idő előtt véget ért számomra a szezon, ám miután felépültem, azonnal edzésbe álltam, kondiztam, tudottam, a mai napig keményen edzek, mert az a célom, hogy mikor augusztus elején elkezdjük a közös felkészülést, a lehető legjobb erőállapotban vághassak neki a munkának.

A rovat további hírei: Sport

A sereghajtó érkezik

A sereghajtó érkezik

2023. ápr. 16.

A Bánk-Dalnoki LA elleni hazai összecsapáson gyarapíthatja tovább pontjai számát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma délután öt órától.

Újabb parádés Kohász-siker

Újabb parádés Kohász-siker

2023. ápr. 15.

Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Felemáskorláton elmaradt a dobogó

Felemáskorláton elmaradt a dobogó

2023. ápr. 15.

Kovács Zsófia az ötödik, Székely Zója a hatodik helyen fejezte be felemáskorlát szerenkénti fináléjának küzdelmeit a törökországi Európa-bajnokságon.

Ilyés Ferenc: nem egyéni ambíciók vezérelnek

Ilyés Ferenc: nem egyéni ambíciók vezérelnek

2023. ápr. 15.

Ilyés Ferenc kijelentette, nem egyéni ambíciók vezérlik a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöki posztján, amelyre pénteken választották meg.

Visszavágna a Vácnak a Kohász

Visszavágna a Vácnak a Kohász

2023. ápr. 15.

Hazai környezetben, a Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata ma délután öt órától.

Kovács Zsófia csodaszép ezüstje az Európa-bajnokságon

Kovács Zsófia csodaszép ezüstje az Európa-bajnokságon

2023. ápr. 14.

Végletekig kiélezett küzdelemben, óriási izgalmak után szerzett ezüstérmet a törökországi Európa-bajnokság egyéni összetett döntőjében a DKSE tornásza, Kovács Zsófia. (Frissítve: 18:31)

Sikeres hazai edzőtábor

Sikeres hazai edzőtábor

2023. ápr. 14.

Minden igényt kielégítő edzőtáborban csiszolhatták tudásukat a gyermekek a Gurics György Birkózó Centrumban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  2. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  3. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

  4. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  5. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő