Múzeumok Éjszakája – remek idő, megannyi érdeklődő

Mindenki meggyőződhetett arról, hogy az évezredekkel ezelőtt itt állomásozó katonák bizony komoly fizikai erővel bírtak.

Medvegy Zsuszsa több mint tíz éve alkotó részese a Múzeumok Éjszakája rendezvényének. Mint intercisai konyhatündér éppen a kemencébe rakta a gyümölcsös köles desszertet, az ókori rómaiak szőlővel, mézzel, fahéjjal, mazsolával dúsított étkét, ezzel is közelebb hozva a kultúrát jelenünkhöz:

Remek idő van egy ilyen kerti múltidézéshez, kiváló alkalom, hogy felelevenítsük az antik kor mindennapjait. Külön öröm, hogy a nagy érdeklődés ellenére is mindenkinek jutottak a falatokból. Hihetetlen kulturált viselkedéssel mutatták meg a kicsik és nagyok egyaránt, hogy érdekli őket a múltjuk, a helyi hagyományok, s a kor, amely itt megkerülhetetlen.

Keszi Tamás régész egy szülő érdeklődésére azt ecsetelte, hogy a pilum (hajításra való dárda) miben különbözött a döfő dárdától, s miközben le- és felsegítette az apróságok által próbált sodronyt és légionárius sisakot, azt erősítette meg, amit a történelem is bizonyított:

Az itt állomásozó ezer fős alakulat valóban jelentős volt, erős véderőt képezett. Ráadásul húsz-harminc kilométerenként sorba voltak elhelyezve hasonló alakulatok. Azokban a viszonyokban ezt úgy kell elképzelni, hogy párezer fő (volt ahol tízezer) asszonyokkal, gyerekekkel bizony komoly jelenlét. Amikor az első katonai tábort építették, akkor valóban ötszáz katonai lovas alakulat szolgált itt. Majd Kr. u. II. század második felében egy ezerfős lovasított gyalogos alakulat került ide. Aztán a IV. században, amikor megváltozott a római hadsereg stratégiája, a katonai egységeket már nem a határ mentén helyezték el, hanem belső területeken. Akkor a határmentéről folyamatosan kivonták a katonaságot. A IV. század végére Intercisában is csak 50-60 fős szakasz maradt, majd ez a katonai tábor is a hunok kezére került.

A Krisztus utáni III-IV. századi időutazás arra is jó volt, hogy felelevenítsük a szír „vendéglovasság” Intercisában való tartózkodását – ahogy azt a régész is méltatta -, akik Homs városából lovas íjászként működtek itt a térségben, hasonlóan veszélyesen, mint a hunok. Kengyel nélküli a lovon, igazi szittyák módjára.

Suplicz Mihály a Vasas Néptáncegyüttessel pedig moldvai táncokat járva valódi társastánccá avatta az éjszakát a tűzugrással. És azzal az érdeklődő keménymaggal, akik egymást faggatták még, hogy ki, mit olvasott ki a tűzből párjával vagy párja nélkül.