Napközis tábor a Vasváriban
Az idei nyáron a Vasvári iskola lesz a napközis tábor helyszíne: június 16 és augusztus 7. között nyolc héten át fogják a táborozókat.
Az idei nyáron a Vasvári iskola lesz a napközis tábor helyszíne. Június 16 és augusztus 7. között nyolc héten át fogják a táborozókat (a hétvégék kivételével). A változatos sportolási, kézműves programok, társasjátékok mellett a Dózsa Mozicentrumba és a Fabó Éva Sportuszodába is ellátogathatnak a gyerekek a tábor részeként. Kéthetes turnusokban szervezik a tábort, amelynek vezetője Orbán László. Az étkezés díja 514,35 forint naponta, a kulturális kiadás 250 forint naponta. Jelentkezni a tanév végéig az iskolák gazdasági összekötőinél lehet, június 16-tól pedig a Vasvári iskolában 8-12 óra között. Lehetőség van reggeli ügyelet igénybevételére, amely minden reggel 6:00-7:30 között lesz az Arany, a Petőfi és a Vasvári iskolákban.
A rovat további hírei: Oktatás
Távolléti díjat és végkielégítést kell kapniuk a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárainak
2024. nov. 08.
A nem jogerős ítélet szerint milliós nagyságrendű felmentési időre járó távolléti díjat és végkielégítést kell megfizetnie a tankerületnek a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárai részére - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.
Sikeres mustra a szakmák seregszemléjén (galériával)
2024. okt. 29.
Már hetedik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Szakképzés Napját. A pályaválasztási expón a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményei és képzései mutatkoztak be a Dunaferr iskola villamos tagozatának épületében a közelmúltban.
Civil Közoktatási Platform: cenzori szerepet szán a BM az iskolaigazgatóknak
2024. okt. 27.
A kormány honlapján jelent meg a közelmúltban egy "salátatörvény" részeként az a szocializmus gyakorlatára hajazó törvénymódosítás-tervezet, amely az igazgatókat teszi felelőssé az úgynevezett "érvényes értékek" intézményi szintű megóvásáért.
DSTV: a gyermekkori traumák
2024. okt. 25.
Folytatja az érzékeny témákat feldolgozó sorozatát a DSTV. A korábbi, az ovisok közti konfliktusokhoz köthető összeállításhoz szorosan kapcsolódik a gyermekkori traumákkal, illetve ezek feldolgozásával foglalkozó beszélgetés a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Hangkép.
DSTV: konfliktuskezelés óvodás korban
2024. okt. 22.
Folytatja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével kezdett tematikus sorozatát a DSTV. A legújabb fejezet is érzékeny témára fókuszál: az óvodáskori konfliktusok, kisebb-nagyon összetűzések kialakulását, valamint ezek megoldásának lehetséges módjait veszi sorra. Hangkép.
Lomtalanítással összekötött állatvédelmi családi napot tartottak a Petőfiben
2024. okt. 17.
Idén is megrendezte családi napját a Petőfi Sándor Általános Iskola közössége – az eseménysor az állatvédelem és a környezetvédelem jegyében zajlott a közelmúltban.
Danube Education Alapítvány: népszerű a tehetséggondozó, felzárkóztató program
2024. okt. 10.
A kínálatról egy felhívás erejéig beszámoltunk már lapunkban, most a második tanév kezdőpontjához ért a kezdeményezés – mint az alábbiakban is kiderül, egyre többen aspiráltak a Danube Education Alapítvány segítségével megvalósuló ingyenes magánórákra.