Nem lesz strandidő hétvégén - eső, szél, 25 fok
Pénteken újabb hidegfront éri el a térséget, emiatt a hétvégén több helyen várható csapadék, s többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az országos, középtávú előrejelzés szerint a hétvégén jellemzően 20 Celsius-fok körüli maximumokra lehet számítani: néhol 26 fok is lehet, de másutt csak 19 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken a napsütés mellett elszórtan, főként északkeleten és délnyugaton zápor, egy-egy is zivatar kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 21-26 fok között alakul.
Szombaton főként délután várható elszórtan zápor, egy-egy zivatar. A leghidegebb órákban 9-15 fok lehet. Nappal 19-24 fokig melegszik a levegő.
Vasárnap az ország nagy részén sok, keleten viszont kevesebb napsütésre lehet számítani. Északkeleten, keleten több helyen, nyugaton és középen néhol valószínű zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat. A minimumhőmérséklet 7-13 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 20-24 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
MTI
A rovat további hírei: Mozaik
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát
2025. jún. 19.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.
A közösség bizonyította erejét Újtelepen (galériával)
2025. jún. 18.
Gazdag kínálat a garázsvásár sokadalmában, meglepetés járgány a fáradékony vándoroknak, és a tetejébe sikeres véradás a múlt szombati akció kínálatában. Ismét remek közösségi napot tudhat maga mögött Újtelep!
Egyre többen kíváncsiak a Mondbach-kúriára
2025. jún. 18.
Folyamatosan és érzékelhetően nő a Pentele városrész felújított ékszerdobozának vonzereje – a közelmúltban is remek programmal csalogatta az érdeklődőket a Mondbach-kúria.
Ezekre érdemes figyelni felújítás előtt
2025. jún. 18.
Van egy jó hírünk, ha felújítás előtt áll, ugyanis csokorba szedtük azokat a szolgáltatásokat, amik szóba jöhetnek ilyen téren. Persze szem előtt tartva azt, hogy profi munka legyen a fókuszban, és olyan csapat, aki megbízható, és érti is a dolgát. (X)
Nagyot ment és nagyot szólt az Ambrózia Fesztivál (galériákkal)
2025. jún. 17.
Dicséretes szervezettség és remek fellépők sora, gyorsan orvosolt gyermekbetegségek és összességében vitathatatlanul pazar élmény: nagy sikert aratott a Duna-parton rendezett Ambrózia Fesztivál a múlt hét végén. Pillanatképek, meg legalább három fontos tanulság.
Egyre több hazai vállalkozás dönt a raktársátor mellett, azonban nem mindegy, hogy milyen ponyvát választanak!
2025. jún. 17.
A hírek szerint a gazdasági helyzet és az ipari ingatlanok árának emelkedése miatt egyre több magyar cég keres rugalmas, költséghatékony megoldásokat a raktározás és gyártás területén. A raktársátrak népszerűsége folyamatosan nő, melynek során a megfelelő ponyva kiválasztása lényeges paraméter. (X)
A napelemes inverter szerepe a rendszerben
2025. jún. 17.
A napenergia felhasználására irányuló törekvések az elmúlt években mind globálisan, mind Magyarországon egyértelműen az előtérbe kerültek. (X)