"Szikrától a hamuig" alkotói pályázat - szép újvárosi siker

doszerk - 2015. június 17. 15:39

A „Szikrától a hamuig” elnevezésű alkotói pályázat plakát kategóriájában a korcsoportjában a második helyezést érte el Vámi Milán Máté, a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákja a „Hősök napjainkban” című rajzával.

Az eredményhirdetést június 17-én, szerdán tartották Budapesten. A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában megrendezett ünnepségen dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő adta át a díjakat a legkreatívabb diákoknak.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a tavalyi év után idén immáron második alkalommal hívta életre általános- és középiskolás diákok számára kiírt alkotói pályázatát, amely ezúttal a „Szikrától a hamuig” elnevezést kapta. A pályázatra a szervezők olyan A4-es méretű plakátokat, érdekes hanganyagokat, rövidfilmeket és különleges számítógépes alkalmazásokat vártak, amelyek a tűzoltó hivatás mindennapjairól és a tűzoltó-beavatkozásokról szólnak. A 2015-ös pályázatra összesen 1 394 pályamű érkezett az ország minden pontjából, amelyeket a szakmai zsűri ezután két korosztályban (8-13 éves, illetve 14-18 éves korosztályban), megyei szinten, majd a legjobbakat országos szinten bírálta el. A június 17-i díjátadó ünnepségen a kreativitási verseny abszolút győzteseit jutalmazták a katasztrófavédelem vezetői.

A pályázat fővédnöke dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke volt. A szakmai zsűriben helyet foglalt és a díjátadó ünnepségen részt vett dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Érces Ferenc tűzoltó ezredes, a főigazgatóság tűzvédelmi főosztályának vezetője, Somogyi-Berkes Viktória tűzoltó őrnagy, a szervezet kommunikációs szolgálatának helyettes vezetője, Hajdu Márton tűzoltó őrnagy, szóvivő, Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának vezetője, valamint dr. Borsos Mihály fotóművész.

Ünnepi beszédében dr. Bérczi László elmondta: a pályázat elsődleges célja, hogy kreatív úton hívja fel a gyermekek figyelmét a tűz veszélyeire és a tűzmegelőzés fontosságára. Az országos tűzoltósági főfelügyelő hangsúlyozta a hagyományőrzés jelentőségét is, majd rámutatott, hogy eme két terület a díjátadó ünnepség helyszínén, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában fonódik össze a leglátványosabban. A tábornok ezután kijelentette: az országos pályázat díjazott diákjai okkal lehetnek büszkék teljesítményükre, hiszen a csaknem ezernégyszáz beérkezett pályamű azt mutatja, hogy a katasztrófavédelem kezdeményezése országszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

 A „plakát” kategóriában beérkezett alkotások készítőit mindkét korosztályban három helyezéssel értékelte a zsűri, míg „rövidfilm” kategóriában két, „számítógépes alkalmazás” kategóriában pedig egy pályaművet díjaztak.
A díjak átadása után az ünnepségen megjelent diákok, szülők és tanárok a múzeum vezetőinek tárlatvezetésével tekinthették át a magyarországi mentő-tűzvédelem magával ragadó történetét és a tűzoltók korhű felszereléseit.

Katasztrófavédelem
Fotó: dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság

A rovat további hírei: Oktatás

Civil Közoktatási Platform: cenzori szerepet szán a BM az iskolaigazgatóknak

Civil Közoktatási Platform: cenzori szerepet szán a BM az iskolaigazgatóknak

2024. okt. 27.

A kormány honlapján jelent meg a közelmúltban egy "salátatörvény" részeként az a szocializmus gyakorlatára hajazó törvénymódosítás-tervezet, amely az igazgatókat teszi felelőssé az úgynevezett "érvényes értékek" intézményi szintű megóvásáért. 

DSTV: a gyermekkori traumák

DSTV: a gyermekkori traumák

2024. okt. 25.

Folytatja az érzékeny témákat feldolgozó sorozatát a DSTV. A korábbi, az ovisok közti konfliktusokhoz köthető összeállításhoz szorosan kapcsolódik a gyermekkori traumákkal, illetve ezek feldolgozásával foglalkozó beszélgetés a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Hangkép.

DSTV: konfliktuskezelés óvodás korban

DSTV: konfliktuskezelés óvodás korban

2024. okt. 22.

Folytatja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével kezdett tematikus sorozatát a DSTV. A legújabb fejezet is érzékeny témára fókuszál: az óvodáskori konfliktusok, kisebb-nagyon összetűzések kialakulását, valamint ezek megoldásának lehetséges módjait veszi sorra. Hangkép.

Lomtalanítással összekötött állatvédelmi családi napot tartottak a Petőfiben

Lomtalanítással összekötött állatvédelmi családi napot tartottak a Petőfiben

2024. okt. 17.

Idén is megrendezte családi napját a Petőfi Sándor Általános Iskola közössége – az eseménysor az állatvédelem és a környezetvédelem jegyében zajlott a közelmúltban. 

Danube Education Alapítvány: népszerű a tehetséggondozó, felzárkóztató program

Danube Education Alapítvány: népszerű a tehetséggondozó, felzárkóztató program

2024. okt. 10.

A kínálatról egy felhívás erejéig beszámoltunk már lapunkban, most a második tanév kezdőpontjához ért a kezdeményezés – mint az alábbiakban is kiderül, egyre többen aspiráltak a Danube Education Alapítvány segítségével megvalósuló ingyenes magánórákra.

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

2024. okt. 09.

Több városi iskola is csatlakozott a magyar diáksport napja kezdeményezéséhez, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola sportágválasztóval ünnepelt a közelmúltban, az esemény szó szerint megmozgatta a diáksereget. Hangkép.
 

Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

2024. szep. 29.

Az évi rendes eseménysorozat már pénteken megkezdődött, de igazán hétfőtől pörög föl a gépezet a Vasvári iskolában. Minden napra jut a kínálatból, a csúcspontnak a csütörtöki zöld-sárga sokadalom ígérkezik.