Dunaújvárosból az óceánjáró hajók fedélzetére

Most is csupán két út közötti pihenőidején beszélgettünk a billentyűssel, aki bár bejárta a világot, lokálpatriótaként Dunaújváros az otthona.

- Édesapám saját maga tanult meg tangóharmonikán játszani, s olykor megengedte nekem, hogy nyomogassam a billentyűket a hangszeren. Később egy mini pianínót hozott haza, amelyen én is magamtól kezdtem játszani. Annyira elbűvölt a hangszer, hogy a tanulást a középiskolás korom után is folytattam – meséli a kezdetekről a billentyűs.

Gyula villanyszerelőnek és műszerésznek tanult, majd az iskola elvégzését követően a papírgyárban kezdett dolgozni. Közben persze zenei álmait sem adta fel. Először Pesten, Papp Gyulánál, később Csonka Emilnél tanult, és folyamatosan ingázott a főváros és Dunaújváros között. Ekkor a ’80-as évek közepét írtuk, s a gyárban nem nézték jó szemmel, hogy zenei pályán képzi magát.

- A munkahelyemen egyre kevésbé tudták elviselni, hogy zenélek és tanulok, mivel a kollégák és vezetőim szerint az „nem rendes munka” volt. Cikiztek és „Csim-bum cirkusznak” nevezték az egészet. Váltani kényszerültem, amit végül nem bántam meg. A fő hangsúlyt a zenére helyeztem, zongoraórákra jártam, de belekóstoltam a vendéglátás világába is. Felvételt nyertem a dzsesszkonzervatórium előkészítőjébe és Esze Jenőnél, a zeneelmélet atyjánál tanultam. Ő egyébként a monacói herceg magán zongoristája volt egyben. Olykor beugrottam az Operett Színházba is, például a Csárdáskirálynőben is játszottam egyszer. Viszont nem igazán szerettem az operett műfaját. Ekkor kerültem az első komolyabb zenekarba, akikkel a Halászbástyán léptünk fel. Közben délelőttönként az akadémistákkal együtt ültem benn az órákon, egy-egy végigjátszott éjszaka után. Innen származik klasszikus zenei műveltségem, amelyért alapvetően ugyancsak nem voltam oda, de a mai napig szívesen játszok, hallgatok néhányat közülük. Az akadémisták mindent lejátszottak fürtös kottákból, én pedig szívesebben játszottam fejből. Mindent egybevetve, ma már fel tudom használni ezt a tapasztalatomat is, jó volt, hogy foglalkoztam vele, de tudom, hihetetlen lehetőségeket hagytam ki, amikor másfelé fordultam.

Gyula visszatért a városba. Játszott egyedül, duóban, trióban és többtagú formációkban is.

- Mindig is törekedtem arra, hogy kiszálljak az országban egyre jobban eluralkodó ízléstelen zenei világból. Nem tartottam ugyanis sztárnak azt, aki életében egyszer elénekelt egy dalt, vagy felolvasott egy hírt valaha. Ekkor lettem figyelmes egy újsághirdetésre a kilencvenes években, amit Fekete Gábor, a legendás Skorpió zenekarnak a volt dobosa adott fel. Felhívtam, beszélgettünk, megismerkedtünk és ezt egy ötéves sikeres korszak követte. Ez volt a Gabor’s Gang.

Luxushajókon játszottak, bejárták a fél világot, a Bahamáktól a Földközi-tenger országain keresztül. Számára Mexikó és a mexikói életérzés tetszett a legjobban. Ahogy Gyula fogalmazott, idővel besokalt. Egyre hosszabb szerződéseket kaptak, s nem akart olyan sokat távol lenni az otthonától. Másrészt adódott egy újabb lehetőség, és Charlie kísérőzenekarában, az Abrakazabra formációban kezdett játszani. Olyan előadókat kísért zenéjükben mint Somló Tamás, Demjén Ferenc, Auth Csilla vagy Keresztes Ildikó. Aztán ez az időszak is véget ért, megint a külföldi munka világába csöppent, ezúttal a Walt Disney hajótársaságnál dolgozott 2003-tól. A skandináv térségben is számos élménnyel gazdagodott, sőt, regénybe illő kalandokkal is a terület viharos időjárásával és a nyolcméteres hullámokkal. Aztán megint egy váltás következett. Futó Gáborral (akivel kisebb-nagyobb megszakításokkal 2002 óta együtt dolgozik Gyula) ismét egymásra találtak. Az útjuk a Fun Company zenekarig, illetve az Aida Cruises-ig vezetett. A német óceánjárókon 2011-től dolgoznak együtt. A tucatnyinál is több hatalmas hajókon mindig más útvonalon szelik át a nagy vizeket. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Fun Companynak Gyulán kívül még két dunaújvárosi tagja van. Az említett Futó Gábor, aki énekes-basszusgitáros és a másik énekes, Mészáros Krisztina. Persze, ha itthon tartózkodnak, akkor összejönnek a régi ismerősökkel, barátokkal egy kicsit dzsemelni.

- Általában két hónapos szerződéseket kötünk, s közöttük öthetes pihenőink vannak. A következő utunk viszont rendhagyó lesz, mert három hónapot leszünk távol,  Amerikából térünk majd haza novemberben.

S, hogy milyen terveket dédelget a billentyűs-énekes? Egyszerű a válasz.

- Alapjában véve elégedett ember vagyok. Szeretném folytatni ezt az életmódot egészségben, épségben. Ha időm engedi, szeretnék majd saját zeneszámokat is szerezni, de igazából fontosabbnak tartom, hogy ne adjam a nevem ahhoz, ami nem én vagyok, hogy ne csapjam be önmagam. Sajnos, azt tapasztalom, hogy az embereket nem az őszinte valóság érdekli, hanem a pletyka, amelynek több a kára, mint a haszna. Jómagam éppen ezért a közösségi oldalakon sem vagyok fenn, mert azt gondolom, hogy elég nagy baj, ha az életünk a világhálón zajlik, s nem a valóságban.

Szóládi Zoltán