A légi rekordok könyvében számos oldalon föllelhető az újvárosi reptér neve: sárkányrepülő magassági és emelkedési csúcs helyszíne, zárt pályás vagy korlátozott üzemanyaggal elért távolsági rekord induló- és végpontja volt sokszor. A nemzetiek mellett jó néhány világcsúcs is született itt.
Az edzésekkel telt hétköznapokat évente a repülés júliusi ünnepnapjai követik. Így volt ez ebben a hónapban is: érdeklődők ezreinek szereztek örömöt a légi „harcosok”. Az égen látható volt a legendás AN-2 es Antonov vagy a Jak-52-es, volt világbajnoki műrepülés bemutató, hármas kötelékrepülés meg helikopter-parédé, és bravúros ugrás után földet értek az ejtőernyősök is. Élménynap volt; alkalom arra is, hogy a maiak tisztelegjenek az elődök előtt.
Ötvenhat éve, július 23-án három ejtőernyős sportoló az újvárosi repülőtéren rekordkísérletre készült. A késleltetett nyitású kombinált célba ugrás világcsúcsát akarták elhódítani. Kora este startolt velük a gép – az is egy Antonov volt –, és következett a nagy próba. A Sztálinvárosi Hírlap munkatársa így számolt be a látottakról:
„…amikor a gép az előírt 600 méteres magasságot elérte, a három versenyző közvetlen egymásután mintegy fél másodpercnyi időn belül elhagyta a gépet, majd az előírt öt másodperces zuhanás után a földtől mintegy háromszáz méternyire kinyitották az ernyőt és a földön megjelölt célkereszt irányába kormányozták magukat. A jelenlévők örömujjongása mellett Bálint Sándor a célkereszt középpontjától 120, Aradi András 820, Fődi Károly pedig 415 centiméternyire ért földet, s így a sztálinvárosi ejtőernyős hármas 451 centiméteres átlaggal új világrekordot állított fel, megdöntve a szovjet csapat eddigi, 515 centiméteres átlagát.”
Fotó:Sztálinvárosi Hírlap
A korabeli tudósító lelkesültsége érhető: az addigi világverők, a francia vagy a szovjet ejtőernyősök jól dotált profik voltak, míg a mieink igazi „örömsportolók”. A két újvárosi fiatal, Bálint Sándor és Fődi Károly műszerészként és marósként kereste a kenyerét, pesti társuk pedig az MHSZ oktatója volt. Addig a júliusig még magyar rekordkísérlet se volt – és nekik rögtön a világcsúcs jutott! Jó két évtized múlva, 1982-ben Bálint Sándor az Üst című lapnak nyilatkozva emlékezett, a szerénységből is példát mutatva:
„A jelen lehetőségeihez mérve, amikor tíz ugrásból kilenc nulla lehet, az általunk elért világcsúcs nem tűnik nagy eredménynek. Jómagam tíz-tizenegy év alatt 156 ugrást hajtottam végre, ma ezt egy év alatt teljesítik. … Aradi ismerte a rekordlistát, de tudta azt is, hogy mire vagyunk képesek. Az idő tájban mindig voltak feladatok, valamilyen cél, mint az időre ugrás, a forgásmentes ugrás, arccal a föld felé zuhanni, T-alakzat, szaltó és hasonlók. Ma ez az alap. Az ugrások számának hajszolása helyett minőségi szemlélet kezdett kibontakozni. Kampány volt, például föliratkozni világranglistára.”
Ha már világrekordra emlékezünk, szóljunk egy másik, 1931-es nevezetes eseményről is; igaz, ez nem városunkhoz, de régiónkhoz (is) kötődik. A végkifejlet majdnem tragédiát hozott: az Amerikában startolt repülőgép kényszerleszállást hajtott végre. Egy Felcsút-közeli kukoricás mellett, veszélyes terepen ért földet. Utasai hála Istennek sértetlenül megúszták, kisebb károkkal még a gép is – és ez a kivételes tudású pilótának volt köszönhető. Endresz György és navigátor társa, Magyar Sándor az Atlanti-óceánt repülték át. Nem csupán az első magyarok voltak, akik ezt az utat megtették, de világelsők is lettek: minden addigi csúcsot megdöntve nem egészen tizennégy óra alatt tették meg az óceán fölött az utat. Egy másik rekordot is elértek, ők repültek legtovább az európai kontinens egén.
Útjukat rendkívüli figyelem kísérte. Ez a sportteljesítmény mellett másnak is volt köszönhető, a repülőgép ugyanis a Justice For Hungary – Igazságot Magyarországnak feliratot viselte. Az ötlet szülőatyja egy brit sajtómágnás volt. Rothermere lordja, Harold Harmsworth 1927-től többször járt hazánkban. Miután szembesült a valósággal, szenvedélyes írásokban hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a trianoni döntés igazságtalanságára, Magyarország tragikus helyzetére. 1930-ban tízezer dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótánk, aki elsőként szeli át az óceánt. Ő javasolta, hogy a jelmondattá vált szavak kerüljenek fel a repülőgép oldalára.
1931. július 15-én jött el a rajt ideje. Délután 5 óra 20 perckor Új-Fundlandon szállt fel a két magyar. Csupán az iránytűre támaszkodhattak, felhők között, majd éjsötétben repültek, nyolc órán át teljes némaságban – csak akkor sikerült az első rádiókapcsolatot megteremteni egy norvég gőzhajóval. Később rendszeresen küldtek üzenetet Budapestre. Hajnalban érték el a kontinenst. Mátyásföldön nagy tömeg verődött össze a fogadásukra. Várták érkezésüket, hiába. Később az alcsúti jegyzőtől tudták meg a hírt: Győrnél akadozni kezdett a gép motorja, majd hetven kilométer után végleg leállt. Endresz siklórepüléssel vitte földre a gépet, és hogy az nem tört darabokra a göröngyös talajon, csak a pilóta bravúrjának volt köszönhető.
A két férfit, akik 5770 kilométeres repüléssel állítottak fel világcsúcsot, hősként és igazi patriótaként ünnepelték. Aztán a sorsuk különösen alakult… Magyar Sándor a második világháború után Amerikába költözött, haláláig, 1981-ig ott élt. Endresz Györgynek viszont nem adott sok időt a sors. 1932-ben légi bemutatón vett részt Rómában. Gépe akkor végleg fölmondta a szolgálatot. A zuhanást a világhírű pilóta nem élhette túl. Rá és társára ma márványtábla emlékeztet Csákvár és Felcsút között, a mezőn, ott, ahol 1931-ben még sikerrel vették az akadályt…
