Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Élmény a munka- Szélrózsa társulat

Mozaik
meseszínház
Szélrózsa társulat
MMK
Dunaújváros

facebook megosztás

Ónodi Zoltán - 2015. júl. 11., 19:53

Meseszínházi délelőttöt tartottak a városunkban táborozó gyerekek részére a Munkásművelődési Központban. A Szélrózsa Társulat tolmácsolásában a Loncsos Fenevad című mesejátékot mutatták be.

A Szélrózsa Társulat 2009-ben alakult, amikor még mindannyian a Bartók Táncszínház tagjaként dolgoztak. Ebben az évben kereste fel Kováts Rózsa, Suplicz Mihályt, hogy jöjjenek tartsanak a nyári táborba meseelőadást. Azóta töretlen erővel készülnek a darabok és folynak az előadások. Két-három bemutatót is tartanak nyaranta, kéthetente váltakozva, amikor táncház van a kicsiknek.  Évről évre új mesével készülnek, amit nem csak itt az MMK táborában adnak elő, hanem iskolákba, óvodákba illetve városi rendezvényekre is elvisznek. Jelenleg négy fő a társulat állandó létszáma, de van két beugrós tag és két- három ember, akik segítenek ha olyan a szereposztás. Nagyon nagy élmény a gyerekeknek játszani és mivel már nincsenek jelen a táncszínháznál ezért nagy lehetőség az ott készült meseelőadások szellemiségét továbbvinni. 

Mivel profi táncosok alkotják a csapatot, így a gyakorlás része is kicsit másképp történik. Ahogy a szövegkönyv elkészül onnantól négy legfeljebb öt próba és össze is áll a darab. A szövegkönyv gerincét Misi írja, majd a társulattal összeülve mindenki beleteszi saját egyéniségét, gondolatát – ettől lesz ennyire sokrétű és egyedi az elkészült mű. Kaszás István segédkezik a hangosításban és a zenék, hangeffektek összeválogatásában.

Legújabb szerzeményük a Loncsos Fenevad, ami kicsit új irány. Misi lányának mesélt egyik este és közben talált rá erre a történetre, amit kissé átdolgozva trendivé tett. Belekerült a Ferrari mint fődíj, és Zumba herceg. A szerepekben a társulati tagok adottságait, erősségeit teljes mértékben igyekeznek kihasználni és a színjáték javára fordítani. Eddigi meséik: Boszorkányos,  Ábelesz Kóbelesz (amit júniusban adtak elő az MMK udvarán majdnem 400 gyermek előtt), korábban volt még a Sün mese is. Minden évben egy- egy mesét elhagynakl, és a helyére egy új frissen szerzett kerül. Ez biztosítja a folyamatos frissülést és a repertoár bővülését.

Honnan is jött a Szélrózsa társulat elnevezés? Két verziót osztott meg velem Misi. Az egyik, hogy a tagok hazánk szinte minden tájáról verbuválódtak az ország szívébe, Újvárosba. Tóth Boglárka kazincbarcikai, Szerecz Robert kaposvári, Debesi Mercédesz Rózsa baracsi és Suplicz Mihály dunaújvárosi kötödésű. Szépen összefújta a szél a művészeket. A másik verzió pedig, hogy nagyon fújt kint a szél és kérdezte Kováts Rózsa az MMK népművelője és újonnan kinevezett igazgatója, hogy mi lesz a nevük. És ez volt a válasz: Hát szél, Rózsa.

2. Galéria
MMK
meseelőadás
Társulat

facebook megosztás

A Szélrózsa Társulat legfrissebb darabját mutatta be az MMK Kassák Galériájában. A Loncsos Fenevad hatalmas sikerült aratott nem csak a táborozó gyerkőcök, de a szülők körében is.

Ónodi Zoltán
Újra meseelőadás az MMK-ban - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2015. júl. 11.

A rovat további hírei: Mozaik

Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

2025. dec. 22.

Folytatódik a párás, ködös, az évszakhoz mértem enyhe idő a DO meteorológiai szakértőjének előrejelzése szerint – szenteste napján csapadékzóna érkezhet, de térségünkben sajnos változatlanul elenyésző az esély a fehér karácsonyra.

Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

2025. dec. 22.

Amint megérkezik a nyár, sokan hagyják maguk mögött a hétköznapok gondjait, és utazásra indulnak. Azonban az otthon maradt ingatlanok ilyenkor különösen veszélyeztetettek. (X)

Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

2025. dec. 21.

Az ingatlan folyamatos karbantartása elengedhetetlen ahhoz, hogy értéke hosszú távon megmaradjon. Az elmaradt karbantartás gyorsan a vételár csökkenéséhez vezethet. (X)

Karnis: egy kiegészítő, amely meghatározhatja az otthon hangulatát

2025. dec. 21.

A lakberendezési hírekben gyakran felbukkanó téma az apró kiegészítők jelentősége – mint amilyen a karnis is. (X)

Hogyan válasszon és használjon modern kétoldalas ragasztószalagokat?

2025. dec. 20.

A hagyományos rögzítési módszerek, mint a cellux vagy a folyékony ragasztók, egyre gyakrabban veszítenek teret az újabb technológiai megoldásokkal szemben. Ilyenek például a kétoldalas ragasztószalagok, amik diszkrét és erős megoldást biztosítanak mindennapi vagy különleges feladatokra. (X)

Partnerprogram az üzleti siker szolgálatában

2025. dec. 20.

Manapság, amikor a cégek közötti verseny kiélezett, fontos olyan együttműködési lehetőségeket keresni, amik segítik a piaci pozíció megerősítését. Ilyen lehetőséget kínálnak a különféle partnerprogramok, amik résztvevőiknek kedvezményes beszerzési feltételeket, marketingtámogatást és rugalmas ügyintézést biztosítanak. (X)

Az otthoni környezet szerepe a hatékony munkában és tanulásban

2025. dec. 19.

Az elmúlt időszakban az otthonunk új funkciókat kapott, hiszen nemcsak pihenésre használjuk, hanem munkavégzési és tanulási helyszínként is szolgál. A nappali és a hálószoba ma már sokan számára iroda vagy tanulószoba is lett. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő