A Dunaújvárosi Főiskola összesen 18 szakra várja azok jelentkezését, akiket nem vettek fel sehova. A pótfelvételi során csak egyetlen képzés jelölhető meg.
Dunaújváros Televízió
A Dunaújvárosi Főiskola összesen 18 szakra várja azok jelentkezését, akiket nem vettek fel sehova. A pótfelvételi során csak egyetlen képzés jelölhető meg.
Dunaújváros Televízió
Jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában, működésében, de ezek a döntések főiskolánkat egyelőre nem érintik. A többi intézmény esetében a végleges döntés augusztus végén várható - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára.
Augusztus 10-ig és kizárólag elektronikus úton nyújthatnak be pótfelvételi kérelmet azok a diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy akik az idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.
Eddig több mint 360 ezren vették igénybe a diákhitelt, összesen 278 milliárd forint értékben. Bugár Csaba vezérigazgató a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a hitelt felvevők 97 százaléka pontosan törleszti a részleteket, elsősorban azok nem fizetnek, akik nem fejezik be a felsőfokú tanulmányaikat.
Külföldi szakmai továbbképzésen vehetett részt a Széchenyi Gimnázium öt tanára. Szepessyné Azari Éva testnevelő, Péntek Klára magyar-dráma, Polányiné Boldog Katalin német-matematika, és Szeitlné Mészáros Márta francia, és Szabados Erika angol-francia-orosz szakos tanárok együtt pályáztak az Erasmus programba.
A 2015-ös normál felvételi eljárás keretében 390 hallgató nyert sikeres felvételt a Dunaújvárosi Főiskolára. Ez a szám annak tükrében is jelentős, hogy az idei érettségi átlag rosszabb, mint a tavalyi. Ennek ellenére a Dunaújvárosi Főiskola minden meghirdetett szakját nagy biztonsággal tudja indítani.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A közzétett adatok alapján államilag támogatott képzésben az egyik legmagasabb pontszám, minimum 465, az alkalmazott közgazdaságtan szakra, gazdaságelemzési képzésre és nemzetközi tanulmányok szakra kellett.
Várhatóan ma este nyolc órakor hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetés után leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők.