Régi ismerősök térnek vissza a Művész teraszára

Balogh Gyula halkan és szép egyértelműséggel mondja a quartet szándékát, nem rejtve véka alá azt sem, hogy Elek Istvánnal játszani valódi minőség:

-Mindig törekszünk a tisztára, mert mindig jobb a természetes dolog, mint bármi más. Nem mondanám, hogy új volt a szaxofonnal partiban lenni, de előtte nem játszottam saját zenekarral úgy, hogy a szólista külsős. Nyilván furcsa volt kezdetben az egymásnak való válaszolgatás. Össze kellett szoknunk, hiszen nem voltunk azonos szinten. Valljuk be, Elek István iszonyatosan jó. A Művészben fellépők sorát nézve, kimondhatjuk hogy Dunaújvárosban szeretik ezt a műfajt. Szeretik az improvizálást, amikor a hangszerek válaszolgatnak egymásnak. Ezért is nagyon várjuk ezt a találkozást, ezt a koncertet. Egész egyszerűen látszik, hogy lázba hozza a közönséget a játék.

Kevesen tudják, de én a magyar szerzőket nagyon szeretem. Tanárom az az Oláh Kálmán, aki egy héttel ezelőtt lépett fel ugyanitt. Nem vagyok elfogult, de Kálmán ennek a műfajnak az egyik óriása. Nos, ő kegyetlen a szó pozitív értelmében, szívesen játsszuk a szerzeményeit. Ahogy Szakcsi Lakatos Béla munkáit is adjuk. És az amerikaiak közül Chick Corea, Herbei Hancock, Cole Porter műveit is gyakran játszuk, saját szerzeményeim közül is felcsendül majd pár darab. Elég furcsán veszi ki magát, ha egy szerző a saját darabjától hatódik meg, ugyanakkor általában előfordul, hogy egyeseket megérint, amit közlök. A dunaújvárosi idő és az az értő közönség tökéletesen alkalmas erre.